Két produkcióval készül jövőre a Pixar. Az Előre cimű fantasyből már bőven láthattunk képsorokat, most azonban végre befutott a Lelki ismeretek első filmelőzetese.

Megérkezett a 2020-ban debütáló Lelki ismeretek első előzetese, mellyel a Pixar ismét valami igazán eredeti produkciót igér. A történet főszereplője egy középiskolai zenetanár, Joe Gardner, aki rajong a jazzért. Mikor karrierje válságba kerül, úgy érzi, búcsút kell mondania abbéli álmainak, hogy hires jazz zenész legyen belőle. Hőn áhitott vágya már épp beteljesedne, amikor váratlanul egy fantáziavilágban találja magát, ahol alaposan át kell gondolnia, mit is jelent valójában a lélek. Ebben pedig nem is marad társ nélkül.

A történet kimondottan érdekesnek tűnik, a Pixar pedig nem egyszer bizonyította már, hogy a gyerekek számára szórakoztató, a felnőtteknek számára pedig elgondolkodtató alkotásokkal tud előrukkolni, a Lelki ismeretek pedig a trailer alapján mindkét fronton versenybe tud szállni a nézők kegyeiért.

A film rendezői székét az Agymanók Oscar-díjas direktora, Pete Docter foglalhatta el, míg a szereplőket eredeti nyelven olyan sztárok szólaltatják meg, mint Jamie FoxxTina FeyDaveed DiggsJohn RatzenbergerPhylicia Rashād és Ahmir-Khalib Thompson .

A Lelki ismeretek 2020. június 18-tól látható a magyarországi mozikban. A film előzetesét idelent nézhetitek meg.