Tim Burton egy friss interjúban beszélt arról, hogy nem szívesen készít folytatást bizonyos ikonikus filmekhez, noha épp idén ősszel debütált a Beetlejuice Beetlejuice, ami világszerte 450 millió dollárt keresett a kasszáknál.
A rendező most a Marrakechi Nemzetközi Filmfesztiválon adott interjúban hangsúlyozta, hogy az olyan filmeket, mint az Ollókezű Edward és a Karácsonyi lidércnyomás, önálló projektnek szánta, és egyediségüket fontosabbnak tartotta a lehetséges folytatásoknál.
"Bizonyos dolgokat jobb, ha meghagyjuk önmagukban, és ez számomra az egyik ilyen" – idézi Burtont a Variety magazin. A beszélgetés során felmerült a kérdés, dolgozna-e együtt a jövőben Johnny Depp-pel, akivel egyébként 2012 óta nem készítettek közösen filmet.
"Soha nem érzem azt, hogy ezt vagy azt a színészt fogom 'használni' egy-egy filmhez. Általában az adott projekthez kell igazodni, amin éppen dolgozom. Erről szól egy film: az együttműködésről, az ötletek felfedezéséről és a körülötted lévő emberekről" – tette hozzá a rendező. Arra a kérdésre pedig, hogy lát-e újabb lehetőséget az együttműködésre Depp-pel, Burton így válaszolt: „Nos, biztos vagyok benne, hogy lesz”.
A Beetlejuice Beetlejuice kapcsán Burton Winona Ryderrel és Michael Keatonnal dolgozott újra együtt, a film további szerepeiben pedig Danny DeVito, Monica Bellucci, Jenna Ortega és Catherine O'Hara láthatók. A produkció ráadásul december hatodikától elérhető lesz a Maxon is.

71 Beetlejuice Beetlejuice (2024)
Beetlejuice visszatér! Egy családi tragédia arra készteti a Deetzek három generációját, hogy visszatérjenek rég elhagyott Winter River-i otthonukba. Lydia (Winona Ryder), akit az... több»
Szereplők: Willem Dafoe, Winona Ryder, Michael Keaton, Danny DeVito, Monica Bellucci