Mami mindenkit szívesen lát. De boldog lehet, aki élve megússza.
Az Oscar®-díjas Octavia Spencer (A segítség /The Help/) alakítja a magányos Sue Annt, aki csendesen éldegél egy álmos ohiói kisvárosban. Egy nap Maggie (Diana Silver), egy kamaszlány, aki nemrég érkezett a városba, megkéri Sue Annt, hogy vegyen egy kis piát neki és a barátainak. Sue Ann kihasználja az alkalmat, hogy néhány gyanútlan barátra tegyen szert.
Felajánlja a fiataloknak, hogy bulizzanak háza alagsorában, így nem kell ittasan vezetniük. De van néhány betartandó szabály. Az egyik bulizónak józannak kell maradnia. Nem szabad káromkodni, Nem szabad felmenni a lakásba. És Sue Annt Maminak kell szólítani.
De amikor Mami vendégszeretete kezd őrületbe fordulni, a kamaszok álma rémálommá változik, és Mami alagsora, ami kezdetben a város legjobb bulihelyének tűnt, maga lesz a földi pokol.
A produkció háttere
Tate, Octavia és Mami
A Mami rendező-producere, Tate Taylor és Octavia Spencer, a film főszereplője és egyik producere 25 éve elválaszthatatlan barátok. Huszonéves korukban lakótársak voltak, később együtt készítették A segítséget (The Help) és A James Brown sztorit (Get on Up) s együtt fejlődtek emberileg és szakmailag egyaránt. A Mami létrejötte ennek a szoros köteléknek köszönhető.
„Octavia a legjobb barátom – mondja Taylor. – 1995-ben mindketten személyi asszisztensek voltunk a Ha ölni kell forgatásán, így találkoztunk. Aztán Los Angelesbe kerültünk, ahol igyekeztünk betörni a filmszakmába, és hat évig lakótársak voltunk. Nagyjából tíz éven át ugyanazt az 500 dollárost adtuk kölcsön egymásnak!”
Bár Spencer Oscar®-t nyert, és még kétszer jelölték a díjra sokrétű alakításaiért, eddig nem fordult elő, hogy főszerepet játszott volna. Ezért aztán megkérte Taylort, hogy találjon neki egy szokatlan főszerepet. Olyan rémisztő, korhatáros projektet kerestek, amely kielégíti Spencer régi kíváncsiságát a bűn igazi természete iránt, Taylor pedig szélesítheti vele műfaji horizontját. A páros nemcsak a saját komfortzónájából akart kimozdulni, hanem az is szándékukban állt, hogy autentikus borzongással ajándékozzák meg a közönséget.
Amikor Taylor megtudta, hogy fejlesztés alatt áll egy forgatókönyv, amely csapdába került kamaszokról szól, tudta, hogy ez lesz az ideális projekt, amelyben Spencer teljesen új oldaláról mutatkozhat be.
A Blumhouse Productions – amely olyan sikerekkel büszkélkedhet, mint a Tűnj el!, az Széttörve, a Halloween és A bűn éjszakája franchise – új pszichológiai thrillerének középpontjában egy Sue Ann nevű titokzatos, magányos asszony áll, aki első pillantásra ártalmatlannak tűnik. Barátságos, de szigorú, és felajánlja a bulizni vágyó gimiseknek, hogy nyugodt helyet biztosít számukra. Sue Annt azonban gyötrik démonai és egy trauma a múltból – fiatal vendégei nem is sejtik, hogy sokkal gonoszabb tervei vannak, mint bárki gondolná. „A Mami tanulságos mese arról, milyen következményei lehetnek, ha valakit terrorizálnak, illetve a történet egy olyan nőről szól, aki múltjának rabja – mondja Spencer. – A terrorizálás traumája beleég az emberek tudatába, különösen, ha olyan alkatúak, mint Sue Ann.”
Spencer nem akarta archetipikusnak ábrázolni a karaktert, ezért feltárta Sue Ann pszichéjének apró részleteit, és lassan részvétet kezdett érezni az általa ábrázolt zavarodott asszony iránt. „A közönség a film minden karakterével azonosulni tud majd – folytatja Spencer. – Vannak izgalmas meg ijesztő jelenetek, és a közönség néha kényelmetlenül fogja érezni magát. De mire vége a történetnek, magunkba kell szállnunk, és bele kell gondolnunk, hogyan segítettünk létrehozni az olyan Mamikat, akiről a film szól.”
Taylor biztos volt abban, hogy Sue Ann karaktere Spencer aprólékosan kidolgozott megformálásában – akárcsak Kathy Bates utolérhetetlen Annie Wilkies-e a Tortúrában – egyszerre lesz fájdalmasan vicces és brutálisan rémisztő, s ennek köszönhetően szintén a műfaj felejthetetlen figurájává válik.
A rendező a Mami stílusát azon thrillerek hatására alakította ki, amelyeken felnőtt. „A Carrie, a Halloween vagy a Tortúra mind ugyanazokat a lelki aspektusokat sorakoztatják fel. ’Miért csinálják ezt?’ ’Ez az áldozat olyan ismerős nekem.’ ’Ez akár a mi utcánkban is megtörténhetne’. Ha egy film szereplője hasonlít valakire, akit a való életben nem szeretünk, örömmel látjuk, ahogy elvágják a torkát. Ez elég csúnya dolog, de pont ez benne az élvezet.”
Jason Blum producer lehetővé tette, hogy Taylor és Spencer a maguk kedvére formálják az alapanyagot. A Mami főhőse eredetileg fehér nő volt, ám Taylor újradefiniálta a karaktert Spencer számára.
Spencer a kamera előtt is együtt dolgozott Taylorral. A rendező kicsi, de fontos szerepet játszik: ő Grangier seriffhelyettes, aki a film elején rajtakapja az iszogató kamaszokat egy kőrakás mellett, aztán Sue Annhez is bekopogtat. Spencer mégsem volt teljesen boldog a dolgok ilyetén állásával. „Fiatalabbnak néz ki, mint én – nevet a színésznő. – Emiatt egy kicsit mérges voltam, amikor a közös jeleneteinket forgattuk. Jól kellet kinéznem, mert ő aztán tényleg jól néz ki.”
A film fejlesztése
Vigyázz, hogy mit kívánsz
Amikor Scott Landes forgatókönyvíró, aki leginkább vígjátéksorozatok szerzőjeként ismert (A munka hősei /Workoholics/) egy új forgatókönyv kapcsán brainstromingolt, hirtelen eszébe villant valami a múltból. „Beugrott egy eset, ami még a gimiben történt. Marylandben nőttem fel, és egyik este – 15 lehettem – elmentem egy házba, ahol addig még nem jártam. A ház mögé mentem, és bementem egy szobába, aminek nem volt ajtaja és földpadlója volt. Eminem üvöltött a hangfalakból és egy csomó gimis srác ivott meg cigizett odabent.”
Ami ezután törént, beleégett Landes emlékezetébe. „Láttam, hogy a barátnőm ezzel a korosabb pasassal beszélget, és kiderült, hogy övé a ház. Ő vette nekünk a piát, de fogalmam sem volt, hogy kicsoda. Félelmetes volt, hogy ez a felnőtt ember 14 évesekkel lóg együtt. Azóta is kitör a frász, ha erre gondolok, és szerintem egy ilyen történet mindenkit érdekel, aki kertvárosban nőtt fel.”
Landes először úgy írta meg a Mami sztoriját, hogy két karakter állt a középpontban. Maggie, a fiatal lány új életet kezd egy új városban, Sue Ann pedig negyvenes állatorvos-asszisztens, aki nem tud szabadulni kamaszkori megpróbáltatásainak emlékeitől – ők ketten az érem két oldalát képviselték a forgatókönyvíró számára. „A sztori arról szólt, hogy milyen béna dolog kamasznak lenni, és hogy a fiatalok bármire képesek – mondja Landes. – Ha a barátaid azt mondják: most leugrunk erről a hídról, bele a víztározóba, te is ugrasz velük, különben kiközösítenek. Ezt a fajta feszültséget akartam végigzongorázni, ami a hasonló baráti társaságokban kialakulhat, meg azt is, hogy mivel jár, ha van egy felnőtt, aki szintén ilyen barátságra vágyik.”
Amikor elképzelte Sue Ann szerepét a történetben, Landes azokra a felnőttekre gondolt, akiket a saját kisvárosában ismert annak idején. „Nem volt ritka, hogy valaki azt mondta: a nénikém nem bánja, ha nála iszunk az alagsorban, mert inkább ott csapjuk szét magunkat, mint máshol. Sráckorunkban bevágtuk magunkat az ütött-kopott kis Hondákba meg Toyotákba, és addig mentünk, amíg nem találtunk valamit, amivel szórakozhatunk. Megálltunk a mezőn vagy valamilyen befejezetlen építkezésen őrültködtünk. Ez olyan haverság volt, amitől lüktetett benned a vér és jól szórakoztál. Az ivás, a cigizés meg a füvezés miatt bajba lehetett kerülni, de az ember képes volt vállalni ennek ódiumát, mert nem akart kimaradni a hétfői beszélgetésekből a gimiben.”
Landes elhatározta, hogy az alapokból kiindulva még veszélyesebb vizekre evez. „Mi lett volna, ha akkor éjjel az ürge rájön, hogy a barátnőmmel beszélget? Mi lett volna, ha menőségből meg akart volna verni? Ha előhúzott volna egy pisztolyt? Sosem lehet tudni. Ez egy részeg felnőtt volt, aki kiscsávókkal lógott együtt.”
A forgatókönyv írása közben Landes nőneműre cserélte a negatív hőst. „Érdekesebbnek tűnt, mert ilyen helyzetekben egy nő sokkal lefegyverzőbb, jobban bízol benne. de mi van, ha totál be van kattanva? Nincs annál ijesztőbb, ha valaki teljesen rád tapad, állandóan be akar férkőzni az életedbe… Különösen, ha te erről hallani sem akarsz.”
Amint kész lett a forgatókönyv, a projekt fénysebességre kapcsolt. A Blumhouse egy hónapon belül opciót jegyzett be rá. „A Mamit azért szeretem annyira, mert a sztori nemcsak rémisztő és nyugtalanító, de teljesen egyedi is – mondja Jason Blum producer. – Az emberek imádják a horrorfilmeket, de folyamatosan meg kell újítani őket, hogy az érdeklődés megmaradjon. Nem lehet folyton ugyanúgy ijesztgetni a közönséget. A Maminak nem szokványos a története, és ilyen karakterrel még nem találkoztunk.”
Amikor Taylor elmondta Blumnak, hogy Spencert szeretné felkérni a főszerepre, a producer azt mondta, kizárt dolog, hogy elfogadná. Erre Taylor elküldte a forgatókönyvet a színésznőnek, és másnap igenlő választ kaptak.
„Octavia frusztrált volt, mert újra meg újra ugyanazzal a szereppel kínálták meg, miközben én tudtam, hogy igazán negatív karaktereket is el tud játszani – magyarázza Taylor. – Szeret olyan műsorokat nézni, amiket mi ’gyilkosságos tévének’ hívunk. Egyik kedvenc időtöltése, hogy befekszik az ágyba, és zsinórban nézi a halottkémes sorozatokat. Tökéletes volt az időzítés: frusztráció a skatulya miatt, plusz azért, mert nem kap főszerepet, és ekkor jöttünk mi. Octavia azt mondta: már hogy a fenébe ne! Egy éven belül elindult a produkció.”
Taylornak nagy örömére szolgált, hogy Spencer olyan tulajdonságokkal is felruházta Sue Ann / Mamit, amik miatt együttérezhetünk vele. „Sue Ann poszttraumás stresszben szenved a régi megrázkódtatások miatt, és az ember azt kívánja, hogy kilábaljon belőle. Emiatt szerethető gonosz; ezáltal betekintést nyerhetünk a trauma pszichológiájába, és közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogy egyes emberek miért képesek szörnyű dolgok elkövetésére.”
„Valami igazán sokkolót akartunk csinálni, amikor a lovak közé dobják a gyeplőt és nincsenek már szabályok – folytatja Taylor. – A sztori azokra a ’klassz’ anyukákra meg apukákra emlékeztetett, akik gimis korunkban engedték, hogy náluk bulizzunk. Sráckoromban azt gondoltam, ’tudom, hogy nem kéne hagyniuk, hogy ezt csináljuk, de hagyják, és ennek örülök’. A film nagyon nosztalgikus. Mindenki emlékszik arra, hogyan kértünk járókelőket arra, hogy vegyenek nekünk sört, és mindig volt valaki, aki hajlandó volt rá. Már akkor is azon törtem a fejemet, vajon miért csinálják ezt.”
Blum számára a Mami azért is fontos, mert több szempontból is úttörő mozi. „A legtöbb horrorfilmben fiatalok vagy kamaszok szerepelnek, általában nem kérnek fel nagy sztárokat. De ebben a filmben másként épül a történet a főhős köré, mint általában a mi produkcióink esetében szokott. Nem akartam olyan főszereplőt, akit már megszoktunk ebben a feladatkörben. Óriási szerencsénk van, hogy Octaviának tetszett a forgatókönyv.”
A film karakterei
Sue Ann / Mami
Octavia Spencer
Sue Ann újabb összetett és rémisztő nőalak, aki méltó a híres mozis elődökhöz, mint amilyen Kathy Bates volt A tortúrában (Misery), Glenn Close a Végzetes vonzerőben (Fatal Attraction), Sharon Stone az Elemi ösztönben (Basic Instinct), Charlize Theron A rémben (Monster) és Rebecca De Mornay A kéz, amely a bölcsőt ringatja (The Hand that Rocks the Cradle) című thrillerben.
„Sue Ann semmilyen szempontból nem nevezhető ragadozónak, amikor a kamaszok találkoznak vele – mondja Taylor. – Sérült ember súlyos traumával a háta mögött, aki napi teendői végzése közben találkozik a srácokkal, akik megkérik, vegyen nekik sört. A gimisek azt a szertelen kamaszkori időszakot képviselik Sue Ann számára, ami neki kimaradt az életéből.” Miután közeledni próbál a srácokhoz, ők pedig elutasítják, „feltépődnek a régi sebek, és Sue Ann olyan úton indul el, ahonnan nem tud visszafordulni.”
Sue Ann állatorvos-asszisztens, és különleges viszonyban áll az állatokkal. „Mami az italbolttal szemben dolgozik, így esik meg, hogy a kamaszok arra kérik, vegyen nekik piát – magyarázza Spencer. – Meg is teszi, és úgy gondolja, helyesen cselekszik. Felelős felnőttként hiszi, jól teszi, hogy felajánlja neki az alagsorát bulihelynek, mert még mindig jobb, mintha ittasan vezetnének. Miután összebarátkozott a srácokkal, Mami visszafiatalodik. Maminak szólítják, ami klassz dolog. Sue Ann népszerű lesz a srácok körében. A nála tartott bulik fenomenálisak, egészen addig, amíg a menő kamaszok úgy nem döntenek, hogy nem akarnak többé vele bulizni. Ez a visszautasítás nem tesz jót Sue Ann-nek.”
„Maminál mindent szabad – veszi át a szót Taylor. – A srácok úgy buliznak, ahogy akarnak. Mami biztosítja a helyet, a zenét, és hagyja, hogy a srácok szabják meg az irányt. Tanul tőlük és teljesen átitatódik a bulik vibrálásával.” Azonban következményei is vannak, ha valaki lemegy Mami alagsorába. „Ha egyszer lemész, nehéz lesz távozni…”
A srácok egy idő után megpróbálnak lazítani a Mamihoz fűződő kapcsolatukon, ő azonban nem tágít és egyre gonoszabb lesz. „Amikor Sue Ann úgy érzi, a srácok elutasítják, elkezdni zaklatni őket – folytatja Spencer. – Egész éjjel sms-ekkel bombázza őket. Kezd kibontakozni, és lassan kiderül, milyen szörnyű traumákat fojtott el magában.”
Maggie
Diana Silvers
A 15 éves lány, akit a szinte pályakezdő Diana Silvers alakít, kénytelen Kaliforniából édesanyja ohiói szülővárosába költözni, mivel a szülei különváltak. Jó a kapcsolata édesanyjával, Ericával (Juliette Lewis), de mint minden kamasz, bizonyos dolgokat eltitkol előle. Idegennek érzi magát az idegen városban, ezért szívesen barátkozik új iskolájában. Amikor Haley (McKaley Miller) és a banda többi tagja – köztük Andy (Corey Fogelmanis), aki hamarosan a pasija lesz – azzal bízzák meg, hogy kérje meg Sue Annt, vegyen nekik piát, készséggel belemegy.
Maggie azonban kicsit eszesebb, mint a haverjai, és jóval korábban, mint ők, sejteni kezdi, hogy valami nem stimmel Sue Ann-nel. „Maggie a tipikus 15 éves kamasz, aki meg akarja találni a helyét a gimiben – magyarázza Silvers. – Szerintem ő a morális rendőrség: helyénvaló dolgokat akar cselekedni. Érdekes látni, ahogy fejlődik a cselekmény során: fel kell nőnie és felelősséget kell vállania magáért.”
Ahogy Sue Ann viselkedése egyre zavarodottabb és ijesztőbb lesz, Maggie kénytelen hőssé válni, hogy megmentse új barátait és önmagát. „Maggie úgy él, ahogy Sue Ann szeretett volna – folytatja Silvers. – Ezért aztán Sue Ann gyűlöli, ugyanakkor rajong is érte.”
Spencer szerint Silversből hamarosan nagy sztár lesz. „Diana friss fuvallat és nagy felfedezés. Ugyanolyan frissesség árad belőle, mint Julia Robertsből a Pretty Womanben. Azonnal odavagy érte, amint meglátod őt Maggie szerepében.” Spencer ragaszkodott hozzá, hogy Silvers kapja meg a szerepet, pedig viszonylag kevés színészi tapasztalattal bír. „Nem volt nehéz elérni, hogy őt szerződtessék. Nem túl hosszú a szakmai önéletrajza, viszont roppant tehetséges.”
Erica
Juliette Lewis
A film elején Erica rosszul sikerült házassága után kénytelen visszatérni szülővárosába. Bár nincs lelombozva és igyekszik tartani magát a lánya előtt, attól tart, hogy Maggie eltávolodik tőle. Pincérnőnek áll a helyi kaszinóban, ahol régi ismerősökbe botlik, Sue Annt is beleértve.
„Erica keményen dolgozik és pozitív példa Maggie számára – mondja Lewis. – Tetszik, ahogy a karaktert mélységgel ruházták föl. Eléggé félresiklott az élete, de fittyet hány erre, és vidám oldalát mutatja mindenkinek. Lánya fontos támasza és egyébként is minden megvan benne, ami egy jó anya sajátja.”
Lewistól sem idegenek az összetett szerepek, és maga is veszedelmes gyilkost alakított a Született gyilkosokban, ezért nagy örömmel figyelte kolléganőjét, amint a borzalom nem várt bugyraiba merül alá.
Silvers számára az a tény, hogy Lewis alakítja az édesanyját, maga a megvalósult álom. „Juliette Lewis régi rajongója vagyok. Csupán 13 éves voltam, amikor láttam őt a Gilbert Grape-ben, akkor döntöttem el, hogy színész szeretnék lenni. Klassz, hogy minden körbeér, és végre egy filmben játszhattunk.”
Taylor csodálja Lewist azért, mert képes finoman árnyalni egy olyan karaktert, aki könnyen sablonos figura is lehetne. „Erika nem a szokványos ’anyuszerep’. Minden olyan szülőt képvisel, aki szeretné kicsit szabadjára engedni a gyerekét, de közben fél attól, hogy valami baj éri. Juliette hitelesen és megrázóan ábrázolja, hogy ezek a gyerekek hogyan próbálják feldolgozni szüleik bűneit.”
Ben
Luke Evans
Ben, Andy édesapja sikeres biztonsági céget vezet és nagyon büszke a fiára, bár rövid pórázon tartja. Megözvegyült, amikor Andy kisgyerek volt, a helyi közösség fontos tagja, és együtt járt középiskolába Sue Ann-nel és Ericával. „Nem hinném, hogy Ben valaha is el akarta volna hagyni ezt a kisvárost, vagy ha mégis, ezt az álmot már egy ideje mélyen elnyomta magában – mondja Evans. – Elfogadja az életet olyannak, amilyen. Keményen dolgozik és igyekszik jó apa lenni.” Bennek ugyanakkor megvan a maga kegyetlen oldala is, közös titkuk van Sue Ann-nel, ami veszélybe sodorja a fiát, a barátnőjét és saját magát is.
„Elég érdekes thrillerrel van dolgunk – folytatja a színész. – A történet lélektanilag felkavaró és mély jelentéseket hordoz, ugyanakkor a könnyed pillanatok sem hiányoznak belőle. Nemcsak sokkolni akar, hanem meg is nevettet a legváratlanabb pillanatokban. Gonoszul agyafúrt és gondolatébresztő filmről van szó. Hitelesen ábrázolja Mami érzelmeit. Életünk egy bizonyos pontján mi is éreztünk már úgy, mint Mami, csak nem úgy vezettük le az indulatainkat, mint ő.”
(UIP-Duna)