Még 2023-ban mutatták be a hazai mozik is a Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz című animációs filmet, ha pedig lemaradtál volna róla, holnaptól otthonról is bepótolhatod az HBO Maxon.
A történet valószínűleg sokaknak lesz ismerős, amelynek középpontjában Leonardo, Donatello, Raphael és Michelangelo teknőcök állnak, akik a New York-i csatornákban nevelkedtek Szecska mester védelme alatt. Hőseink titokban élnek, kilétükről senki sem tud, azonban rövidesen valódi harcosokká válnak, így legnagyobb vágyuk, hogy elfogadja őket az emberi világ, és hogy megvédhessék az ártatlanokat.
A dolgok akkor vesznek drámai fordulatot, miután megismerkednek April O’Neillel, egy lelkes, fiatal újságíróval, aki minden erejével megpróbál leleplezni egy bűnözőt, akiről rövidesen kiderül, hogy egy banda vezére, amely az egész világra veszélyt jelent.
A Jeff Rowe és Kyler Spears rendezésében készült produkció kiemelkedő fogadtatásban részesült, a Rotten Tomatoes portálon a kritikusok 95, a nézők pedig 90 százalékra értékelték, míg a hazai közönség 70 százalékot adott rá. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a 70 millió dolláros költségvetéssel szemben a film 180 millió dollárt hozott a konyhára a stúdiónak.
A Mutáns káosz eredeti szinkronszerepeiben nem mellékesen Jackie Chan, Seth Rogen, Paul Rudd, Ice Cube, John Cena, Rose Byrne, Giancarlo Esposito, Maya Rudolph és Ayo Edebiri hallhatók.
A Tini Nindzsa Teknőcök: Mutáns káosz holnaptól tehát elérhető az HBO Maxon, ne feledjétek, hogy a mafabos adatlapján található streamingszolgáltató ikonjára kattintva közvetlenül is elérhető a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel, ha pedig megnéztétek, várjuk róla véleményetek ITT.
Kedvcsinálóként csekkoljátok az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
