A Horizont: Egy amerikai eposz Kevin Costner legújabb filmje, melyet végül 2024-ben mutattak be. Az epikus westernfilmet Kevin Costner rendezte és gyártotta Jon Bairddel közösen írt forgatókönyve, valamint a páros és Mark Kasdan eredeti története alapján.

A film a címadó filmsorozat első részének készült, a főszereplők között Costner mellett olyan nevek tűnnek fel, mint, Sienna Miller, Sam Worthington és Giovanni Ribisi, Jena Malone, vagy épp Michael Rooker.

Az 1. fejezetet a 77. Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be 2024. május 19-én, az Egyesült Államokban pedig 2024. június 28-án került a mozikba. A film vegyes kritikákat kapott és világszerte 34 millió dolláros bevételt ért el, így a kasszáknál komoly csalódást okozott.

A film gyenge fogadtatása ellenére a 2. fejezet a tervek szerint egy meg nem határozott időpontban, 2024 végén kerül a mozikba; és még két további rész készül.

Kevin Costner 1988-ban először egyetlen filmként képzelte el a Horizontot, majd a 2003-as Fegyvertársak című filmje megjelenése után a Walt Disney Pictures-t kereste meg a projekttel. 2022 januárjában jelentették be, hogy Costner a főszereplés mellett a rendezést és a produceri feladatokat is ellátja a filmben, amely szenvedélyes projektje volt ennyi éven át.

FRISSÍTVE: Úgy tűnik, hogy a Max egyelőre nem tette elérhetővé a filmet Magyarországon. Amint ezt változik, be fogunk számolni róla.

dráma | western

Új-Mexikó 1861-ben: Az amerikai polgárháború a küszöbön áll, amelynek előszele megrázza Észak-Amerika déli részét. Fehér úttörők foglalják el az apacsok területeit, akik... több»