Ha Chris Evansre gondolunk, általában Amerika kapitány jut az eszünkbe. Pedig a színész azért messze nem ennyire egysíkú, sőt! Drámákban is megállja a helyét, remek példa erre a 2017-es A tehetség - Megáldva is, amely mostantól a Netflixen is megnézhető.
A történet egy hét éves kislányról, Maryről szól, akinek különleges képessége van a matematikához, egy zseni. Maryt a nagybátyja, Frank neveli, mivel a kislány fél éves korában az anyja – Frank húga – öngyilkos lett. Frank szeretné, ha Mary normális iskolába járna és így rendes gyerekkora lenne, ám amikor az iskolában kiderül, hogy milyen képességek rejlenek benne, mindenki azt mondja, hogy neki egy magániskolában lenne a helye. Frank azonban hallani sem akar erről, ezért az iskola felkeresi Frank szintén matematikus anyját, aki meg van róla győződve, hogy az ilyen tehetséggel megáldott embereknek kötelessége a tudását a társadalom szolgálatába állítania, ezért a bíróságon támadja meg a fiát, hogy elvegye tőle Maryt.
A filmet Marc Webb rendezte, aki Tom Flynn forgatókönyvéből dolgozott. Franket Chris Evans alakítja, míg Maryt Mckenna Grace (aki már nem először játszik zsenit). Mellettük a fontosabb szerepekben olyan színészeket láthatunk, mint Lindsay Duncan, Jenny Slate, Octavia Spencer, John Finn vagy Glenn Plummer.
A filmet elismerték mind a kritikusok, mind a rajongók, a Rotten Tomatoes oldalán előbbiek 73, utóbbiak 85 százalékának tetszett. A Mafabon olvasóinktól is 86 százalékos tetszési indexet kapott. Ha kedvet kaptál ehhez a nehéz témát feszegető drámához, akkor csak egy élő Netflix-előfizetésre van szükséged. Ha van, akkor elég az adatlapján a logójára kattintanod és indul is a lejátszás.