Semmi újat nem állítunk azzal, ha azt mondjuk, hogy Madonna (cikkünk galériájában) igencsak gazdag életművel büszkélkedhet, egy tavalyi interjú során azonban enyhén szólva is megdöbbentő titkot árult el karrierjéről.

Az énekes a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon műsor vendége volt a napokban, ahol többek között Madame X munkacímen készülő életrajzi filmjéről is faggatták. Az előzetes beharangozások alapján a dokumentumfilm egy olyan oldaláról mutatja majd meg Madonnát, amelyről eddig nem ismerték a rajongók.

Azt persze mindenki tudja, hogy Madonna énekesi pályája mellett a filmvilágban is sikeresen érvényesült, az interjú során pedig kiderült, hogy számos remek szerepet passzolt karrierje során.

Fallon rámutatott, hogy többek között nem vállalta Macskanő szerepét a Batman visszatérben, Nomi Malon karakterét a Showgirlsben. “Nem vállaltam egy szerepet a Mátrixban sem. El tudjátok hinni? Meg akartam ölni magam!” - vágta rá Madonna.

Azt persze nem árulta el, pontosan melyik szerepről volt szó, a rajongók azonban szinte egy emberként kattantak rá a közösségi média felületein, hogy bizony nagy valószínűséggel Trinity lehetett az.

“Az egyik legjobb film, amely valaha készült. Egy kis részem a mai napig nagyon bánja” - tette hozzá az énekesnő.

92 Mátrix  (1999)

akció | sci-fi

Neo (Keanu Reeves) ismeri a világot, amiben él, legalábbis azt hiszi, amíg meg nem ismerkedik Morpheusszal (Laurence Fishburne). A titokzatos férfi olyan dolgokat mutat neki, melyek... több»