69 Üveg  (2019)

M. Night Shyamalan legújabb filmje, a Üveg egy különleges trilógia lezárásaként érkezik majd jövőre – és a film első hivatalos trailere a San Diego Comic Con egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó eseménye.

A Glass ugyanis a rendező két korábbi filmjének összeszövése, amelyben feltűnik a A sebezhetetlen főhőse, a  Bruce Willis alakította David Dunn, a Széttörve pszichopatája, Kevin Wendell Crumb James McAvoy alakításában, és a Sebezhetetlen egyik titokzatos karaktere is: Mr. Glass, vagyis Elijah Price, akit Samuel L. Jackson játszik ismét.

A közös univerzumban létező szereplők mindegyike különleges – és emberfelettinek tűnő képességeik rettegést váltanak ki a többi emberből. Ráadásul személyiségük nagy részét kontrollálhatatlan pszichózis teszi ki, amely erőszakos viselkedésben és őrültnek minősített megnyilvánulásokban jelenik meg.

A Glass történetéből végre megérhetjük majd Dunn és Crumb karakterét és viselkedését is – ezért nem csoda, hogy a misztikus és rejtélyes filmek rajongói már nagyon várják a rendező új filmjét, hiszen végre talán válaszokat kaphatnak azokra a kérdésekre, amiket a két film eddig – majd’ 20 év különbséggel – felvetett.

Ami érdekes kérdés a film kapcsán: hogy nem egyértelmű, ki a gonosz, ki a jó, ki áll a középpontban és hogy tulajdonképpen mi ellen kell küzdenie a főszereplőknek – ha nekik kell egyáltalán. A sok-sok felmerülő kérdés tekintetében még nagyon távolinak tűnik a jövő év, amikor végre a mozikba kerül a film, de addig érjük be a hivatalos trailerre – és próbáljuk meg kitalálni, mit tartogat számunkra a meghökkentés mestere.