A Trónok harca nyolcadik évadának forgatásán történt súlyos baleset következtében Casey Michaels kaszkadőr karrierje kettétört. Az eset több kérdést is felvet a produkciós cégek felelősségéről és a filmiparban dolgozó kaszkadőrök biztonsági kihívásairól.
2018-ban a "The Long Night" című epizód forgatásán, Michaels és 27 másik kaszkadőr egy jelenetben vett részt, ahol 12 láb (kb. 3,6 méter) magas tetőről kellett leugraniuk. A leérkezés heyét kartondobozokkal és szőnyegekkel párnázták ki. Michaels, aki utolsóként ugrott, súlyos bokasérülést szenvedett, amely több műtétet és hosszú rehabilitációt igényelt. Az baleseteset következtében világossá vált: nem tud visszatérni a kaszkadőri munkához.
Michaels 2021-ben pert indított a Fire & Blood Productions ellen, amely az HBO leányvállalata. Az alperesek azzal védekeztek, hogy a baleset a kaszkadőr saját hibájából történt. Azonban 2023-ban az HBO 9,4 millió dolláros kártérítést fizetett Michaelsnek, és elismerte a felelősségét az ügyben.
A baleset után Michaels nyilvánosan is megszólalt, hogy felhívja a figyelmet a kaszkadőrök munkakörülményeire és a biztonsági protokollok hiányosságaira. Kiemelte, hogy a baleset után senki sem vállalta a felelősséget, és az iparágban gyakoriak az ilyen esetek.
Az eset remélhetőleg változásokat indít el az iparágban a kaszkadőrök védelme érdekében. Nemrég számoltunk be a kaszkadőrök helyzetét illetően egy örömteli fejleményről: végre saját kategóriát kapnak az Oscaron.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

NA Trónok harca - 8. évad (2019)
akció | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Sorsok és végzetek találkoznak, az élőknek dönteniük kell, hogy saját önös érdekeik a fontosabb, vagy a tény, hogy az Éjkirály minden élőért eljön majd. Közel a vég... több»
Szereplők: Peter Dinklage, Emilia Clarke, Kit Harington, Lena Headey, Sophie Turner