Az a jó az előttünk álló hétvégében, hogy megint egész változatos lesz a filmkínálat. Akár moziba mennénk, akár otthon maradnánk valamelyik streaming platform előtt, lesznek ígéretes újdonságok. Mutatunk is most rögtön ötöt, amiből már könnyű választani.
A mozikba végre megérkezett A Fantasztikus 4-es: Első lépések. Az 1960-as éveket idéző, vibráló retro-futurisztikus világban játszódó A Fantasztikus 4-es: Első lépésekben bemutatkozik a Marvel első családja: Reed Richards, Sue Storm, Johnny Storm és Ben Grimm, és rögtön eddigi legnagyobb próbatételük elé néznek. Hősi énjüket és családi kötelékeiket egyaránt ápolniuk kell, miközben megvívnak a Földet fenyegető, falánk űristennel, Galactussal, és sejtelmes hírnökével, Ezüst Utazóval. S ha még nem lenne elég Galactus terve, miszerint felfalja a komplett bolygót és minden élőlényt vele együtt, az egész küzdelem egyszeriben személyes üggyé válik a 4-es számára.
A Netflixen most két filmet ajánlunk, az egyik a régóta várt újdonság, a Happy, a flúgos golfos 2.. Közel 30 év telt el azóta, hogy utoljára láttuk Happyt, a flúgos golfost, aki 1996-ban megnyerte a Tour Championshipet. Adam Sandler most visszatér a golfpályára. A golfos karrierje mellett magánéletében is kihívások elé áll: ki kell fizetnie lánya, Vienna tandíját.
A másik pedig egy 2023-as komédia, a Dzsinn Melissa McCarthy főszereplésével. A történet középpontjában egy tinédzser lány, Addie Jay, áll, aki megörökli nagyapja régi hamburgerbódéját — és vele együtt egy különösen mogorva dzsinn barátot, aki beleavatkozik Addie életének minden aspektusába. A film Addie fejlődését követi végig, ahogy a dzsinn segít neki önbizalmat nyerni, barátokat szerezni és feldolgozni a gyászát, miközben rájön, hogy a valódi varázslat sokkal inkább az emberi kapcsolatokból fakad, mint a kívánságokból.
Ha viszont HBO Max-előfizetésed van, akkor az Ez egy olyan nap című vígjátékot ajánljuk. Amikor a legjobb barátok és szobatársak, Dreux és Alyssa felfedezik, hogy Alyssa barátja elszórta a lakbérpénzt, a duó a végletekig elmenve versenyez az idővel, hogy elkerüljék a kilakoltatást és megőrizzék barátságukat.
Illetve szintén az HBO Maxon nézheted meg a Jókislány című erotikus thrillert Nicole Kidman, Harris Dickinson és Antonio Banderas főszereplésével. Romy, egy befolyásos vezérigazgató kockára teszi karrierjét és a házasságát, amikor szenvedélyes viszonyba kezd a nála jóval fiatalabb gyakornokával, Samuellel. Az erotikával túlfűtött, bizarr játékokkal teli románcuk egyre furcsább fordulatokat vesz, a nő pedig elbizonytalanodik, hogy az alá-fölérendelt viszonyukban valójában ki irányít.
69 A Fantasztikus 4-es: Első lépések (2025)
(26) (7)
akció | kaland | sci-fi | vígjáték
Mozikban
A Marvel eredeti szuperhőscsapatát bemutató, élénken elképzelt, az 1960-as éveket idéző, retro-futurisztikus környezetben bontakozik ki. A történet középpontjában Reed... több»
Szereplők: Robert Downey Jr., Pedro Pascal, Vanessa Kirby, Julia Garner, Joseph Quinn
61 Happy, a flúgos golfos 2. (2025)
(14) (10)
Netflix
A nagysikerű 1996-os kultikus vígjáték folytatása, melyben Adam Sandler visszatér a címszerepben. több»
Szereplők: Adam Sandler, Steve Buscemi, Ben Stiller, Rob Schneider, Haley Joel Osment
23 Ez egy olyan nap (2025)
HBO Max | TV-ben (HBO 3, csütörtök 01:33)
Amikor a legjobb barátok és szobatársak, Dreux és Alyssa felfedezik, hogy Alyssa barátja elszórta a lakbérpénzt, a duó a végletekig elmenve versenyez az idővel, hogy elkerüljék... több»
Szereplők: Keke Palmer, LilRel Howery, Dominique Perry, Ray Santiago, Janelle James
54 Jókislány (2024)
(21) (10)
dráma | erotikus | krimi | misztikus | romantikus | thriller
HBO Max | Cinego | Telekom FilmPremier
Egy nagy hatalmú vezérigazgató kockára teszi karrierjét és családját, amikor szenvedélyes viszonyba kezd a nála jóval fiatalabb gyakornokával. több»
Szereplők: Nicole Kidman, Antonio Banderas, Harris Dickinson, Sophie Wilde, Esther McGregor