Nagyobb és hangosabb lesz a Bazi nagy görög lagzi 2, itt az előzetes!

Tizennégy évvel az első rész bemutatása után folytatódik a sikerfilm!

Tovább folytatódnak a Portokalos család kalandjai, és természetesen most sem maradhat el egy újabb bazi nagy esküvő.

A 2002-es Bazi nagy görög lagzi főhőse Toula Portokalos (Nia Vardalos) volt, aki apja nyomásának ellenére nem görög párt választott magának Ian (John Corbett) személyében. A mindössze 5 millióból készült film hatalmas sikert aratott világszerte, bevételei pedig meghaladták a 368 millió dollárt.

Tizennégy évvel a premier után, 2016-ban végre visszatér a zajos család a mozivászonra, azonban ezúttal Toula lánya, Paris (Elena Kampouris) áll majd a középpontban. A történet szerint ugyanis, miután legtöbb idejüket problémás lányuk felnevelésére fordították, Toulának és Iannek komoly problémákkal kell szembenézniük, ugyanis egy újabb esküvő előtt állnak, mely még az övéket is túlszárnyalja.

A Bazi nagy görög lagzi 2 forgatókönyvét maga Vardalos írja, míg a rendezői széket ezúttal Kirk Jones foglalhatja el (Mindenki megvan). A film jövő év márciusában debütál a mozikban.