Ahogy a Marvel, úgy a DC moziverzuma sem pihenhet egyetlen percre sem. Szinte minden hétre, sőt, minden napra jut valamilyen új érdekesség, egy-egy bemutató vagy bejelentés. A soron következő a jövő nyáron mozikba kerülő Wonder Woman 1984-hez köthető, hiszen hétvégén érkezik az első hivatalos előzetes.

A bemutatóra a São Paulóban megrendezésre kerülő Comic Con Experience keretein belül kerül majd sor. A filmről magáról egyelőre alig tudni valamit, bár abban már az első rész 2017-es premierje után biztos lehetett mindenki, hogy egyszer elkészül majd a folytatás. A második részt ugyanakkor már idén novemberben tervezték volna bemutatni, ehhez képest végül bő féléves csúszással lehet számolni, hiszen csak 2020 júniusában virít majd újra Gal Gadot Diana, vagyis Wonder Woman szerepében.

A sztori – ahogy arra a cím is utal – a ’80-as évek a hidegháború miatt nem kicsit labilis korszakába repít majd minket, hősnőnknek pedig ezúttal Cheetah-val kell majd szembenéznie. Utóbbit Kristen Wiig kelti majd életre. Cheetah valójában egy ősi istennő, aki megszáll egy archeológust, az Urzkartaga elveszett városa után kutató Barbara Ann Minervát. A filmben szerepelni fog Chris Pine is, aki ismét Steve Trevor bőrébe bújik majd. A rendezői széket pedig újra Patty Jenkins foglalja el.

Hogy minként alakul Wonder Woman és Cheetah története, abból az első ízelítőt tehát napokon belül, egészen pontosan most vasárnap kapjuk meg.