Nem folytatásfilm lesz a Wonder Woman 2

Sőt - Gal Gadot azt nyilatkozta a San Diego Comic Con-on, ahol bemutattak egy rövid, hivatalos részt a készülő filmből, hogy ez egy teljesen új film, egy új fejezet a történetben.

A Wonder Woman 1984 hivatalos angol címe elég beszédes: vagyis a történet a 80-as években fog majd játszódni, ami elég sok és megválaszolatlan kérdést vet fel: például azt, hogy az első film után, amely az első világháborúban játszódik, hogy kerülünk rögtön 1984-be? Illetve: miután szemfüles rajongók kiszúrták a forgatás helyszínén Chris Pine-t, illetve a színész is ott volt San Diegoban a színésznő és a rendező Patty Jenkins mellett, hogyan kerül a karaktere majd hetven évvel később ismét a történetbe, amikor az előző részben meghal?

Az alkotók természetesen semmilyen kérdésre sem válaszolhattak a történettel kapcsolatban, ami bármilyen apró részletre is fényt derített volna, hiszen még a hivatalos előzetes sem jelent meg, illetve a nagy titkolózás olyan divat a filmiparban, amit mindenki követ – és ez természetesen csak még kíváncsibbá teszi a rajongókat.

A rendező elmondta, hogy ő nem szeretne a rossz indokok miatt filmet készíteni, illetve hogy nagyon szereti a karaktereket és azt az univerzumot, amiben mozognak – ezzel talán jelezni szerette volna, hogy a film nem azért készül, mert az előző hatalmas siker volt, hanem azért, mert maradt még a történetben és az alakokban mondanivaló. Ezekből az apró részletekből kiindulva sokan biztosra veszik, hogy ismét egy formabontóan kellemes filmre számíthatunk majd a stúdiótól – és mindenki nagyon várja, hogyan fest Kristen Wiig hivatalos Cheetahként.