Nem vicc, Joaquin Phoenix valójában soha nem mondott igent Joker szerepére!

Az idei ősz egyik legnagyobb filmsikerének egyértelműen Todd Phillips filmje, a Joker számít, és bár az utóbbi időben rengeteget lehetett hallani a produkcióról, úgy tűnik, még mindig akad néhány izgalmas részlet a kulisszák mögül.

Phillips ugyanis egy friss interjúban árulta el, hogy a főszerepet alakító Joaquin Phoenix valójában sosem mondott igent a szerepre. „Valóságos hajsza volt őt elcsípni. Nem igazán akart ’képregényfilmben’ szerepelni, annak ellenére sem, hogy elmagyaráztuk neki, hogy ez nem egészen az a fajta képregényfilm, amilyen a megszokott. De folyamatosan egyre többet árultam el neki a filmről, egyre több ötletemet vázoltam fel, egy nap pedig megjelent az egyik öltözőben. Igazi partnerkapcsolat lett az egészből” – mesélte a rendező.

Mindez persze úgy hangzik, hogy Phillips egyenesen protezsálta Phoenixet a produkcióhoz, a rendező azonban azt is elárulta, hogy valójában mást nem is tudott volna elképzelni Joker szerepére, a karakter határozottan a színész számára írodott.

A Jokerről már a kezdeti promójáról tudni lehetett, hogy valami egészen másnak ígérkezik, mint amit a műfajtól megszokhattunk, és bár korhatáros besorolást kapott, mindez mégsem szabott gátat annak, hogy a bevételek túllépjék az 1 milliárd dollárt.

Most már csupán az a kérdés, hogy milyen további elismerések várnak a Jokerre, hiszen decemberrel kezdetét vette a „díjszezon”. A filmmel kapcsolatos véleményeiteket pedig továbbra is várjuk hozzászólások formájában!