Lejátszás
A kép forrása: Netflix

Bár Az igazság ára ötödik évadával véget ér Mickey Haller története a Netflixen, a streamingóriás a jelek szerint nem mondana le a sorozat világáról.

A Deadline értesülései szerint már dolgoznak egy spin-offon, amelynek középpontjában Cobie Smulders karaktere, Artemisia „Emi” Finch állna.

A projektről már azelőtt is keringtek pletykák, hogy májusban hivatalossá vált: az ötödik lesz Az igazság ára utolsó évada

A spin-off forgatókönyvén az anyasorozat végrehajtó producerei, Ted Humphrey, Dailyn Rodriguez és Matthew J. Lieberman dolgoznak, a gyártásért pedig ismét az A+E Studios felel.

A Deadline forrásai szerint az alkotók egy ideje finomították az elképzelést, majd nemrég prezentálták azt a Netflixnek. A szolgáltatónál állítólag kifejezetten jól fogadták a koncepciót, és gyorsított ütemben rendelték meg a forgatókönyv elkészítését.

Ez ugyanakkor még nem jelenti azt, hogy a sorozat hivatalosan zöld utat kapott

A megvalósulás többek között attól függ, sikerül-e megállapodni a projekt kulcsszereplőivel. Amennyiben elkészül, az eredeti sorozathoz hasonlóan Los Angelesben forgatnák, feltéve, hogy a produkció jogosult lesz a kaliforniai filmes adókedvezményre. A Netflix egyelőre nem kommentálta az értesüléseket.

Smulders karaktere különösen érdekes alapot kínál a franchise folytatásához

Emi Finch a negyedik évad végén jelent meg először, az ötödikben pedig már állandó szereplő lesz. Mickey Haller addig ismeretlen féltestvéreként keresi fel az ügyvédet, hogy segítsen kiszabadítani egy szerinte jogtalanul elítélt nőt. Mickey elvállalja az ügyet, és megpróbálja helyrehozni az igazságtalanságot.

Emi ráadásul nem Michael Connelly regényeiből származik: kifejezetten a Netflix sorozatához létrehozott karakter. Bizonyos értelemben azt a családi űrt is betölti Mickey történetében, amelyet Harry Bosch hiánya hagyott maga után. Connelly könyveiben Bosch Mickey féltestvére, a képernyőn azonban a karakter jogai miatt nem lehetett egyszerűen összekapcsolni a két franchise-t.

A Netflix számára üzletileg sem lenne meglepő döntés életben tartani a sorozat világát

A szolgáltató adatai szerint az első négy évad 29 hetet töltött a globális Top 10-ben, és 2023 óta összesen 171 millió megtekintést gyűjtött. A negyedik évad már a premierhétvégéjén 9 millió megtekintést ért el, felülmúlva a harmadik évad 7 milliós indulását. A Netflix becslése szerint a produkció első négy évada több mint 425 millió dollárral járult hozzá Kalifornia gazdaságához, és több mint 4300 színészt és stábtagot foglalkoztatott.

Cobie Smulders számára pedig egy saját Lincoln Lawyer-sorozat újabb jelentős televíziós főszerepet jelenthetne

A színésznőt a közönség többek között az Így jártam anyátokkal Robin Scherbatskyjaként és az MCU Maria Hilljeként ismeri, jelenleg pedig az Apple TV Direkt terápia című sorozatában is visszatérő szereplőként látható.

Egyelőre tehát nem beszélhetünk berendelt spin-offról, de a fejlesztés már kézzelfogható szakaszban jár: Emi Finch történetének forgatókönyve készül, a Netflix pedig a jelek szerint komolyan számol azzal, hogy Mickey Haller búcsúja ne jelentse egyben Az igazság ára univerzumának végét is.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

A harmadik évad vérfürdője után a negyedik évad ott folytatja, ahol abbahagytuk: Mickey Haller élete romokban hever, miután a rendőrség megtalálja a terhelő bizonyítékot rejtő csomagtartót. A 10 epizódos új szezon Mickey eddigi legszemélyesebb ügyét mutatja be, ezúttal ugyanis ő maga ül a vádlottak padján. A szezon fő kérdése: mi lesz Mickey sorsa? Miközben Mickey saját tanácsaival kénytelen szembenézni, családja, szerettei és praxisának sorsa is tétre kerül. A negyedik évad nemcsak Mickey ártatlanságának bizonyításáról szól, hanem arról is, hogyan tartja össze életét, miközben minden darabokra hullni látszik.