Netflix: Ez MOST a 10 legnézettebb sorozat a világon, bedarálta a mezőnyt az 1. helyezett!A kép forrása: Netflix/Mafab

Továbbra is tarol világszerte a Netflix előfizetők körében a Wednesday - 2. évada, amely 29,1 millió megtekintést kapott az elmúlt időszakban.

Ráadásul a Wednesday - 1. évada sem maradt el, hiszen 7,4 millió nézővel a harmadik helyet szerezte meg a dobogón, illetve 92 országban került a Top 10-be. A rajongók számára további jó hír, hogy szeptember 3-án érkezik a második évad folytatása, hiszen a Netflix ezúttal is két nagy felvonásra bontotta azt.

A folytatásban Wednesday Addams visszatér a Nevermore Akadémiára, miután nyári szünetben sikeresen lekapcsolt egy sorozatgyilkost, ám úgy tűnik, hogy ezúttal sem számíthat nyugodt iskolai évre, hiszen pszichikai képességei is kezdenek megváltozni, így látomások gyötrik barátja haláláról.

A dobogó második helyét nem mellékesen a Zsírégetők: Az igazság súlya foglalhatta el, amely alig egy hete debütált a platformon. 

A teljes listát lentebb találjátok, amelyhez kellemes böngészést és jó szórakozást kívánunk. Ezen a ponton szeretnénk felhívni a figyelmetek arra, hogy globális összeállításról van szó, így nem mindegyik megjelenés érhető el a magyarországi előfizetők számára, ugyanakkor a listán feltüntettük, melyek nézhetők idehaza is.

További friss hírekért görgessetek lejjebb!

#10

dráma

Maggie Sullivan végleg Timberlake-ben marad, és egyensúlyt keres magánélete és sebészi karrierje között: Edna életmentő agyműtétet vállal, amit Maggie sikerrel elvégez. Apja,... több»

2,8 millió megtekintés
#9

dráma | misztikus | thriller

Sophie O'Neil Kelet-Texas mélyére költözik, és enged a társasági hölgy, Margo bájainak. Életét hamarosan felemészti a megszállottság, a csábítás és a gyilkosság. több»

3 millió megtekintés
#8

dráma

Netflix

Miután négy marseille-i tinédzser 17 millió eurót nyert, elindultak a jachtokról, a szabadságról és a gyors pénzről szóló álmok – de a pénz olyan káoszt hozott, amire nem... több»

3,5 millió megtekintés
#7

dráma

Netflix

Egy rossz házasságban élő nő bosszúból viszonyt kezd egy fiatalabb férfival, de kapcsolatuk veszélyes küzdelemmé válik az életben maradásért. több»

3,5 millió megtekintés
#6

dráma

Netflix

Egy fiatal, az igazságért küzdő újonc ügyvéd csatlakozik egy neves ügyvédi irodához, ahol egy hideg, szigorú mentor irányítása alatt ismerkedik meg a bonyolult jogi világgal. több»

4,5 millió megtekintés
#5

80 Vad természet  (2025)

(25) (7)

dráma | krimi | misztikus | thriller

Netflix

Eric Inman, a Nemzeti Parkok Szolgálatának különleges ügynöke az emberi törvények betartatásán dolgozik a vadonban. Egy brutális haláleset nyomozása szembesíti a parkban és a... több»

4,9 millió megtekintés
#4

60 A sár köteléke  (2025)

(2)

dráma

Netflix

A film egy női börtönben játszódik, és a gátlástalan Gladys „La Borges” Guerra és a cinikus Sergio Antín történetét követi nyomon. több»

5,6 millió megtekintés
#3

fantasy | krimi | vígjáték

Netflix

Wednesdayt szülei a különcöknek létrehozott Nevermore bentlakásos iskolába küldik, ahová egykor ők is jártak. Azonban a beilleszkedése nem épp zökkenőmentes. Nem mellesleg egy... több»

7,4 millió megtekintés
#2

dokumentum | valóságshow

Netflix

A sorozat bepillantást nyújt a népszerű valóságshow-verseny kulisszái mögé, feltárva annak jó, rossz és bonyolult oldalait. több»

Rendező: Skye Borgman
7,5 millió megtekintés
#1

fantasy | krimi | vígjáték

Netflix

Wednesday Addams (Jenna Ortega) ismét visszatér, hogy végigjárja a Nevermore Akadémia sötét, gótikus termeit. A második évadban nemcsak családi bonyodalmakkal kell szembenéznie,... több»

29,1 millió megtekintés