Netflix: Megőrültek a rajongók, miután a szolgáltató bejelentette kedvenc sorozatuk 2. szezonjának premierdátumát

A tavalyi év egyik nagy durranás a Netflixen a Fülig beléd zúgtam volt. A sorozat első évadát nem csak a kritikusok, de a nézők is imádták. A siker láttán nem volt kérdés, hogy jön-e a folytatás. Legfeljebb az, hogy mikor. Erre a kérdésre a Netflix az elmúlt napokban csak célozgatott, majd végül csak bejelentették a dátumot. A rajongók pedig elárasztották a közösségi médiát.

A Fülig beléd zúgtam története egy fiú gimnáziumban indul, ahol a nyíltan meleg Charlie és a népszerű rögbijátékos Nick egymásba szeretnek. Emellett az évad más párok történetét is elkezdte kibontani, így követhettük Tara és Darcy, valamint Elle és Tao viszonyának alakulását is.

A Netflix nagyon ügyesen kezdett az elmúlt időszakban játszani a rajongók idegeivel. Először csak egy Twitter-bejegyzésben megemlékeztek róla, hogy épp egy éve mutatták be a sorozat első évadát. Majd hozzátették, hogy ha szeretnénk tudni, mikor jön a folytatás, akkor talán a héten szerencsénk lesz. Később Alice Oseman, a sorozat írója is tweetelt egyet, ő csak egy leveles emojit osztott meg és a „hamarosan” üzenetet.

Végül a Netflix tegnap fellőtte a világhálóra a második évad első előzetesét (lásd feljebb), amelyben a forgatásról láthatunk jeleneteket. A video végén pedig kiderül, hogy a premierre augusztus 3-án kerül majd sor.

A rajongók persze azonnal elárasztották a közösségi médiát, a többség ujjongott, hogy kedvenc sorozata végre folytatódik. Olyanok is akadtak, akik megjegyezték, az augusztus még piszok messze van.

A második évadról egyelőre annyit tudni, hogy mindegyik pár kapcsolata új szintre emelkedhet, középpontba kerülhet a szexualitás is. Sokan számítanak rá, hogy Elle és Tao között is románc alakul ki. És közben közeledik a szalagavató és a vizsgák is.