A Netflixen jelenleg A diplomata a legnézettebb sorozat, melynek új, 3. évada múlt csütörtökön debütált. A toplistán az Újoncok című, tengerészgyalogosokról szóló történelmi vígjáték követi, majd a Senki sem látta, hogy eljöttünk című dráma. Vigyázat, cikkünk spoilert tartalmaz a sorozat előző, második évadával kapcsolatban!
A nyolc epizódból álló új évadban tovább bonyolódnak Kate Wyler (Keri Russell) külpolitikai küzdelmei. A történet középpontjában ezúttal az áll, hogy az Egyesült Államok új elnöke Grace Penn (Allison Janney) lett, miközben Bradley Whitford is csatlakozik a szereplőgárdához Todd Penn, az elnök férjének szerepében.
Debora Cahn, a sorozat írója szerint „A 3. évad felborítja a sakktáblát. Kate megkapja, amit akar, de az álom hamarosan rémálommá válik.” A harmadik évad elején Kate éppen azzal vádolta meg az alelnököt, Grace Pennt, hogy terrortámadást szervezett, és közben beismerte, hogy az ő pozíciójára vágyik. Amikor azonban az elnök meghal – és férje, Hal Wyler (Rufus Sewell) véletlenül felelős lehet ezért –, Penn lesz az Egyesült Államok elnöke. Hal mindeközben tovább kampányol azért, hogy Kate legyen az új alelnök, miközben Kate olyan szerepbe kényszerül, amelyet sosem akart, és új, kényes kapcsolatokba bonyolódik Austin Dennison külügyminiszterrel és Todd Pennnel.
A második évad eseményei során Kate rájött, hogy a brit hadihajó elleni támadás nem külföldről, hanem a brit kormányon belülről indult, sőt, az alelnök, Grace Penn is részt vett benne, hogy megakadályozza Skócia függetlenségét és a Creegan tengeralattjáró-bázis bezárását. Az évadzáróban Hal közvetlenül az elnöknek jelenti Penn árulását, ami végül Rayburn elnök halálához vezet.
A produkció új szereplői között Aidan Turner is feltűnik vendégként, miközben a korábbi főszereplők – Keri Russell, Rufus Sewell, David Gyasi és mások – visszatérnek.
A Decider kritikusa, Joel Keller szerint "A diplomata 3. évada emeli a drámai tétet. Janney-vel és Whitforddal a fedélzeten, izgatottan várjuk, hogyan boldogul majd Kate az új adminisztrációval."
A Guardian szerint: "Összességében A diplomata továbbra is egy csemege. Ha közel engeded a hitetlenkedésed, néhol vígjátéknak fog tűnni. De ha félreteszed, akkor – akárcsak a való világ politikája – igazi idegőrlő izgalommal szolgál."
A Variety szerint "A 3. évad nem csupán a meglévő történetet viszi tovább, hanem érdemben megváltoztatja a jelenlegi helyzetet is. Paradox módon, A diplomata alapjainak megrázása egyben vissza is vezeti a sorozatot a gyökereihez."
Egyedül az IndieWire bírálta az új évadot: "A 3. évadban A diplomata túl sok mindent a képzeletre bíz. Néha ezekre a sötét sarkokra egy kicsit több fény is ráférne" – írta Ben Travers.
A teljes sorozatot 74 százalékra értékelték a Mafab felhasználói. Az új évad a Rotten Tomatoes oldalán 95 százalékon áll a kritikusok pontozása alapján, míg a nézők 88 százalékra értékelték.
Ha még nem láttad a sorozatot, a mafabos adatlapról a Netflix logóra kattintva el is érheted a lejátszást, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.
Ha megnézted, gyere vissza, és mondd el a véleményed róla ITT!
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

NA A diplomata - 3. évad (2025)
Kate megvádolta Grace Penn alelnököt (Allison Janney) egy terrorista összeesküvés kieszelésével, és bevallotta, hogy az alelnöki pozícióra pályázik. Azonban az elnök... több»
Szereplők: Allison Janney, Keri Russell, Bradley Whitford, Rufus Sewell, Aidan Turner
Forrás: Netflix Tudum