Jelenleg a fél világ The Last of Us lázban ég, ami csak tovább emelte a főszereplő Pedro Pascal népszerűségét. A színész a napokban Jimmy Fallon beszélgetős műsorának vendége volt, ahol elmesélt egy vicces történetet arról, hogyan is kapta meg ő a sorozat főszerepét.

Pedro Pascalról érdemes tudni, hogy nagy rajongója Craig Mazin Csernobil című sorozatának. Ezért, amikor megtudta, hogy a producer egy új sorozaton dolgozik, ráadásul az ő neve is felmerült, mint lehetséges főszereplő, nagyon izgatott lett. Nem sokkal később meg is kapta a forgatókönyvet, amit elolvasva csak még inkább vágyott Joel szerepére.

Épp Londonban tartózkodott, amikor megkeresték telefonon Los Angelesből a sorozat miatt. Sokáig beszélgettek Craig Mazinnel és hamar megvolt az összhang, de akkor a producer arra kérte, hogy legyen még egy kicsit türelmes, mert a The Last of Us játék alkotója, Neil Druckmann is szeretne vele beszélni.

Igen ám, csakhogy eddigre már Londonban igencsak későre járt, Pedro Pascal pedig tudta, hogy másnap korán kell majd kelnie. Attól tartott, hogy az izgatottság miatt képtelen lesz kialudni magát, ezért míg a következő telefonhívásra várt, bekapott egy altatót.

Nem sokkal később csörgött is a telefonja, majd közölték vele, hogy övé Joel szerepe! Pedro Pascal valószínűleg nagyon boldog volt, csakhogy ebből másnap semmire sem emlékezett. Csak annyi maradt meg benne, hogy nagyon izgatott volt a lehetőség miatt, de az utolsó telefonhívás és az, hogy megkapta a szerepet, teljesen kiesett neki.

Ezért egész másnap csak arra várt, hogy hívják már fel végre és derüljön ki. Csak akkor esett le neki, hogy mindez már megtörtént, amikor elkezdett gratuláló üzeneteket kapni az ismerőseitől.