Póló nélkül pózolt a kipattintott Tom Holland az edzése után (fotó)

Tom Holland ugyan egy időre valószínűleg maga mögött hagyta Pókember szerepét, ettől függetlenül a fiatal színész nagyon is formában tartja magát.

Holland legutóbb a tavaly decemberben mozikba került Nincs hazaútban formálta meg Peter Parkert, alig néhány hét múlva pedig a hazai mozikban is debütál az Uncharted, amelyben a színész Nathan Drake-et alakítja.

A színész egy korábbi interjúban elmondta, hogy bár egyelőre valójában nem szeretne véglegesen búcsút venni Pókember szerepétől, nagyon úgy tűnik, hogy most egy ideig nem találkozhatnak vele a rajongók. Persze nem kellett sokáig várni arra, hogy a Sony hivatalos bejelentésére, miszerint további három Pókember film készül majd a jövőben Holland főszereplésével.

Visszatérve azonban arra, hogy Holland mennyire csúcsformában van továbbra, érdemes egy pillantást vetni ugyanis arra a fotóra, amelyet a színész edzője és közeli barátja osztott meg az Instagramon.

“Légy rendkívül óvatos, amikor egy olyan barátoddal edzel együtt, aki szintén Marvel szuperhős. Az edzés után könnyen összeomolhatsz” - írja Oliver Trevena.

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Oliver Trevena (@olivertrevena) által megosztott bejegyzés

75 Uncharted  (2022)

akció | kaland

Mindenki ismeri és találkozott már Nathan Drake-kel, hiszen ő az, aki már keresett kincset Amazónia esőerdeiben, volt már partravetett a karibi szigeteken, és persze... több»