Quentin Tarantino elsírta magát az új Suspiria-filmen

Az ikonikus rendező reakciója több mint biztató Luca Guadagnino remake-jét illetően.

Hamarosan a mozikban a Suspiria remake-je, melynek már az első előzetesétől borsózott a hátunk, arról nem is beszélve, hogy az egyik legjobb trailer, amit idén láttunk, és biztosra vesszük, hogy egy igen megrázó produkcióról van szó.

Dario Argento azonos című filmjének rendezői székét Luca Guadagnino foglalhatta el, aki a La Repubblica nevű olasz lapnak adott interjúban elmondta, hogy régi barátja, Quentin Tarantino már látta a filmet, melyet nem csak lelkesen, de igen meghatódva fogadott.

"Jó barátok vagyunk azóta, hogy együtt zsűriztünk a Velencei Filmfesztiválon. Ideges voltam, hogy mit szól majd a filmhez, de hallani szerettem volna a tanácsait. Az otthonában néztük meg, és a reakciója nagyon jól esett. Igazán lelkes volt, a végén pedig elsírta magát, és átölelt. A Suspiria egy horror, egyúttal viszont melodráma is, a célom az volt, hogy úgy szegez a tekinteted a horrorra, hogy ne légy képes levenni a tekinteted a vászonról a lebilincselő karakterek miatt. Az Amazonnál nagyon boldogok!" - árulta el.

A film főbb szerepeiben olyan színészeket láthatunk majd, mint Chloë Grace MoretzTilda SwintonDakota JohnsonSylvie TestudMia GothJessica Harper és Caven Ingrid.

A Suspiria november 2-án debütál az Amazonon.