Ha még mindig akadt olyan, aki kételkedett volna abban, hogy Robert Pattinson megfelelő-e Bruce Wayne szerepére, azokat mostanra valószínűleg szintén meggyőzte a Batman első előzetese. A trailerrel kapcsolatban azonban már most számos izgalmas kérdés merült fel.
Matt Reeves szemmel láthatóan semmit sem bíz a véletlenre a Batman munkálatai során. Nemrégiben nem kevés szkeptikus vélemény fogadta a hírt, hogy Pattinson kapta a főszerepet, illetve sokan a Sötét lovag új öltözékén is találtak némi kivetnivalót, ezek a hangok azonban az elmúlt hónapok során mintha elcsendesedtek volna.
Az már jó ideje tudható, hogy a film parádés szereposztással érkezik, hiszen Paul Dano, Zoë Kravitz és Colin Farrell is ott van a produkció fedélzetén. Első pillantásra viszont mintha Farrell mintha kimaradt volna az előzetesből.
Legalábbis igazán szemfülesnek kellett lennie annak, aki ki akarta szúrni Farrell által alakított Pingvint, a legelszántabbak azt is észrevehették, hogy egy üldözős jelenetet is kap majd a karaktert. Farrell úgy tűnik igencsak összetett sminkben áll a kamerák elé, a trailert elnézve pedig egyre nehezebb lesz kivárni 2021 őszét, amikor a Batman debütál majd.
Bruce Wayne, "Gotham hercege", a Wayne vállalat örökösének vagyona több milliárdra becsülhető. Az árva fiú történetét mindannyian ismerjük. Bruce képtelen túllépni szülei elvesztésén, felismeri azonban, hogy az ő haláluk csupán egy sokkal mélyebb és sötét jelenségnek a tünete. Gotham városát ugyanis elönti a bűn és a korrupció, így Bruce Wayne egyedül veszi fel a harcot a gonosztevők ellen. Második éve még csupán, hogy megalkotta Batmant, aki éjszanként őrködik a város felett, ezúttal azonban valami sokkal elsöprőbb erejű dologgal találja magát szemben. Feltűnik a színen egy rejtélyes gyilkos, aki Gotham leggazdagabbjainak életére tör, az elkövető célja pedig a hazugság leleplezése. De vajon mindez nem veszélyezteti Bruce Wayne valódi énjét is? Egy biztos, ha véget akar vetni az ámokfutásnak, a legádázabb ellenségeivel is szembe kell néznie. A Matt Reeves rendezésében készült Batman teljesen új alapokra helyezi a DC legikonikusabb hősének történetét, amelynek címszerepében Robert Pattinson, a további főbb szerepekben pedig Colin Farrell, Andy Serkis, John Turturro, Paul Dano, Zoë Kravitz, Jeffrey Wright és Peter Sarsgaard lesz látható.