Robert Pattinson azt hitte, egy csoki miatt bukta a Tenet főszerepét

Már csakugyan nem kell sokat várni arra, hogy a Tenet végre megérkezzen a mozikba, a film promója viszont továbbra is nagy erőkkel zajlik.

A filmben Robert Pattinson is felbukkan majd, aki egy friss interjú során beszélt arról, hogy jó ideig abban a hitben élt, hogy egy aprócska baki miatt csúszott le a főszerepről.

“Múlt év elején épp Londonban voltam, és épp semmi sem volt kilátásban, így épp jött egy telefon, hogy volna-e kedvem Los Angelesbe repülni egy megbeszélésre. Azonnal indultam, ahol közel három órás megbeszélést tartottunk, de valójában fogalmam se volt, hogy milyen filmről van szó. Próbáltam fejben felidézni a teljes életművét és kikövetkeztetni, mi lehet a következő dobása, majd végül elárulta, hogy min is dolgozik éppen, és hogy volna-e kedvem elolvasni” - mesélte a színész.

A filmszakmában persze egy átlagos megbeszélésnek tűnik, Pattinsonnak azonban sokáig meggyőződése volt, hogy hatalmas hibát követett el a tárgyalás során: “Volt egy doboz csoki az asztalon, nekem pedig teljesen leesett a cukrom egy idő után, azt hittem, hogy el fogok ájulni. Próbáltam koncentrálni, végül megkérdeztem, hogy vehetek-e egyet a dobozból, ő pedig szinte azonnal véget vetett a találkának” - mondta Pattinson.

Maga Nolan egyetlen alkalommal sem említette ezt a szituációt valahányszor a szereplőválogatásról faggatták, úgy tűnik, hogy a rendezőnek határozott elképzelései voltak a szereposztásról, Pattinson pedig egyáltalán nem szúrt el semmit sem az apró kérésével, mint ahogy azt sokáig hitte.