2019.08.07   szerző: csd   hozzászólások: 0

Kevés filmszéria tud akkora sikert produkálni, mint a Rocky. Bár az első rész szakmai elismerését egyik további epizód sem tudta megismételni, tény, hogy a Rocky IV még így is az egyik legsikeresebb produkció a sorozatból.

Rocky IV – Kis híján a film lett Stallone utolsó szereplése

A Rocky IV ugyanis csaknem 10 Arany Málna-díj jelölés közül 6-ot haza is vihetett, ennek ellenére a negyedik rész hozta a legmagasabb bevételt a kasszáknál. A történet viszonylag egyszerű: Rockyt életében először fűti a bosszúvágy, hogy ringbe szállhasson a szovjet bajnok, Ivan Drago ellen, miután legjobb barátját Apollo Creedet egy barátságos mérkőzés során megölte. Ez az összecsapás azonban nem csupán erről szól, hanem két világ, két nemzet megmérettetéséről.

Bár Ivan Dragot alakító Dolph Lundgren nem sok szöveget kapott a filmben, még így is igencsak meg kellett küzdenie a szerepért. A karakter szerepére ugyanis csaknem 8000 jelentkező közül választották ki az akkor fiatal és pályakezdőnek számító színészt. A figurát ugyanakkor mintha csak ráöntötték volna.

Nála alkalmasabbat ugyanis aligha találhattak volna. Drago karakterét mindenképpen a korábbi ellenfelek jellemével teljesen ellentétesnek szerették volna kialakítani az alkotók: csendes, nyugodt, ugyanakkor halálos. Stallone lehetőleg minél hitelesebb mérkőzést akart a mozivásznakon mutatni, így megkérte Lundgrent, hogy az öklözés során keményebb ütéseket vigyenek be egymásnak. A történetet azonban némileg árnyalja, hogy Sly szíve kevésbé bírta a munkálatokat, így a mérkőzés felvételei során súlyos szívproblémákkal kórházba kellett szállítani.

82 Rocky IV  (1985)

dráma | sportfilm

Rocky immár nem a dicsőségre és a győzelemre hajt. Új küzdelmében a bosszúvágy vezérli. Mentorával és jó barátjával, Apollo Creeddel a Szovjetunió legyőzhetetlen... több»