Scarlett Johansson nemrég a The Times-nak adott interjújában kifejtette, hogy karrierje kezdetén számos olyan szerepet ajánlottak neki, amelyek „a vonzerejére és a férfi tekintetre épültek” – ám mostanra ez jelentősen megváltozott.
Johansson így fogalmazott: „Amikor fiatalabb voltam, a legtöbb szerep, amit felajánlottak vagy amelyre jelentkeztem, arról szólt, hogy mennyire kívánatos a karakter a férfi tekintetnek, illetve egy férfiközpontú történetnek kellett megfelelnie. Ez azonban ritkábbá vált – valami megváltozott” – idézi a Variety.
Hozzátette, hogy ma már sokkal több női szereplő van hatalmi pozícióban, ezáltal komplexebb, több oldalú női karakterek jelennek meg a filmekben.
Johansson (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) korábban olyan romantikus komédiákban játszott, amelyekben csupán a szexepilre építettek. Elmondása szerint fiatal színésznőként nehéz volt kivárni a valódi, érdemi szerepeket, és gyakran reménytelennek érezte: „Meg kellett szoknom a gondolatot, hogy ez eltarthat egy ideig. [...] Az én felelősségem az volt, hogy produktív legyek… próbáljam egyengetni a karrierem, és várjam a megfelelőnek tűnő ajánlatokat.”
Johansson ezután olyan karaktereket vállalt el, mint a női idegen A felszín alatt című filmben, vagy a Samantha hangja Spike Jonze A nő című alkotásában.
Hozzátette, hogy az új generációs női szerepkörökben már „nem kell csak egy dolog lenniük” a karaktereknek – ez tükrözi a hollywoodi trendeket is.
A színésznő a Vanity Fair-nek adott korábbi, 2025. májusi interjújában szintén mesélt karrierje korai szakaszáról és tárgyiasításáról, erről ITT olvashatsz bővebben. Natalie Portman szinén nyilatkozott saját tapasztalatairól, melyről ITT írtunk korábban.
Johansson új filmje, a Jurassic World: Újjászületés a héten érkezik a mozikba.
További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

A film öt évvel a Jurassic World: Világuralom eseményei után játszódik, amikor a bolygó ökológiája nagyrészt barátságtalannak bizonyult a dinoszauruszok számára. A... több»
Szereplők: Scarlett Johansson, Mahershala Ali, Jonathan Bailey, Rupert Friend, Manuel Garcia-Rulfo