Scarlett Johansson nemrégiben adott interjút a Vanity Fair magazinnak, amelyben őszintén beszélt karrierje korai szakaszáról, a szexuális tárgyiasításról és a Bill Murray-vel való közös munkájáról az Elveszett jelentés (2003) című film forgatásán.

Johansson elmondta, hogy a film sikere után, amelyben 17 évesen szerepelt, éveken át csak olyan szerepeket ajánlottak neki, amelyekben a barátnő, a másik nő vagy egy szexuális tárgy szerepét kellett volna eljátszania. Ezt az időszakot úgy írta le, mint egy olyan ciklust, amelyből nehéz volt kitörni.

A színésznő (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) így nyilatkozott: „A szexualitásod és a kívánatosságod a fejlődésed része, melyet izgalmas érzés felfedezni önmagadban” – folytatta. „Azt a ruhát hordod, amit szeretnél, kifejezed magad, aztán hirtelen megfordulsz, és azt mondod: »Várj, úgy érzem, mintha kihasználnának«. Nem akarom azt mondani, hogy kihasználnak, mert az egy nagyon súlyos szó, de igen, ez egyfajta kizsákmányolás volt.” Natalie Portman hasonló tapasztalatokról számolt be, melyről ITT írtunk korábban.

Az Elveszett jelentés forgatása során Johansson nehézségekről számolt be a Bill Murray-vel való együttműködés kapcsán. Elmondása szerint: „Bill nehéz időszakon ment keresztül. Mindenki feszült volt körülötte, beleértve a rendezőt és a stábot is”.

A két színész idén az SNL50 kulisszái mögött futott össze, ahol Murray sokkal elevenebb hangulatban volt Johasson elmondása szerint. „Most már annyira más ember. Azt hiszem, az élet alázatossá tette.” Johansson, megerősítve, hogy részben a 2023-as Being Mortal című film forgatásán tanúsított viselkedésére utalt, mely miatt le kellett állítani a projektet. Murray korábban azt nyilatkozta, hogy maszkon keresztül adott egy csókot egy nőnek a forgatáson, bár azt állította, hogy csak butáskodott. Az ügyet állítólag több mint 100 000 dolláros kártérítéssel zárták le.

„Persze, igen, ez nagyon rossz volt” – kommentálta az esetet Johansson. „De azt is tudom, hogy a COVID nehéz volt számára. Mindezek a dolgok oda vezettek, hogy az élet felelősségre vonta viselkedéséért. De tudod mit? Szerintem csodálatos, hogy az emberek képesek megváltozni.”

Johansson jelenleg új kihívások elé néz: első rendezése, az Eleanor the Great című film májusban kerül bemutatásra. Emellett szerepet kapott a közelgő Jurassic World: Újjászületés című filmben is, amely július 3-án kerül a mozikba.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgess lejjebb!

akció | kaland | sci-fi

A film öt évvel a Jurassic World: Világuralom eseményei után játszódik, amikor a bolygó ökológiája nagyrészt barátságtalannak bizonyult a dinoszauruszok számára. A... több»