2019.10.12   szerző: csd   hozzászólások: 0

Már csak pár napot kell várniuk a rajongóknak, hogy a Jay és Néma Bob 2 megérkezzen a mozikba, így sokak kedvencei visszatérnek. A film egyik legérdekesebb pillanata talán mégis az lesz, amikor a Marvel filmek szóba kerülnek a szereplők között.

Scorsese rendezte minden idők legjobb szuperhősfilmjét Kevin Smith szerint (kitaláljátok melyik az?)

„Ember, a Marvel filmek a mozitörténelem csúcsa!” – jelenti ki Brodie, és talán nem is lehetne jobb az időzítés, miután a napokban Martin Scorsese egyik nyilatkozatában igencsak kiosztotta a szuperhősfilmeket.

A rendező sokkalta inkább vidámparki attrakcióknak tartja a Marvel produkcióit semmint filmeknek. A Jay és Néma Bob rendezője, írója és visszatérő szereplője Kevin Smith pedig ennek kapcsán reagált is egy interjúban arra, mit gondol Scorsese filmjeiről.

„Rengeteg csodálatos filmet készített. Sőt, alighanem ő készítette a legnagyobb szuperhősfilmet valaha” – mondta Smith.

Arra a kérdésre, hogy pontosan melyik filmre is gondol Smith a Krisztus utolsó megkísértését felelte. „Hiszen mi más is lenne Jézus, mint nem egy szuperhős” – tette hozzá.

dráma

Jézus keresi az elrendeltetését. Egyrészt véghez szeretné vinni Isten tervét, másrészt viszont meg kell bírkóznia emberi érzéseivel: a kétséggel, a gyengeséggel és a... több»