Cannes-ban az Arany Pálmáért versengett Justine Triet filmje, a Szex és pszichoanalízis, most pedig végre a hazai nagyközönség előtt is bemutatkozik. A friss bemutató kapcsán cikkünkben mindent összegyűjtöttünk, amit érdemes tudnod a filmmek kapcsolatban.

A történet szerint a főállásban pszichoterapeutaként tevékenykedő Sybil időnként tollat ragad, hogy kipróbálja magát az írói pályán. Margot, a fiatal színésznő magánéleti problémáira keres megoldást, s amikor Sybilhez fordul tanácsért, a pszichológusnőt annyira megihleti a kétségbeesett nő története, hogy praxisát szüneteltetve nekiáll egy romantikus regény írásának. Margot egy forgatáson bonyolódott románcba a főszereplő Igorral, aki nem mellesleg a rendezővel él párkapcsolatban. Sybil megpróbálja kibogozni a szálakat, ám az érintettek állandó áskálódása és az egymásnak ellentmondó tények régi sebeket tépnek fel a lelkében. A forgatás befejezéséig figyelemmel kíséri az eseményeket, ám lassan elveszíti az ellenőrzést a valós és a fantáziaszülte mozzanatok felett. 

A francia-belga koprodukcióban bemutatott drámát David H. Pickering és Arthur Harari forgatókönyve alapján Justine Triet rendezte (Egy ágyban Victoriával, Szex és pszichoanalízis), míg a főbb szerepeket Gaspard Ulliel, Virginie Efira, Adèle Exarchopoulos, Sandra Hüller, Niels Schneider, Laure Calamy és Lorenzo Lefèbvre alakítják.

Íme 5  tény a premierfilmről:

  • Justine Triet rendező és Virginie Efira színésznő második alkalommal dolgozott együtt az Egy ágyban Victoriával után. "Virginie új arcait ismerhettem meg ezzel a filmmel. Mindent megértett, hogy mit várok tőle, nagyon gyorsan ment. Miután megtört a jég, bármit kértem, elfogadta, és tökéletesen megbízott bennem" - méltatta a színésznőt a rendező.
  • Justine Triet rendező elmondta, hogy a Szex és pszichoanalízist olyan alkotások inspirálták, mint a Titkok nélkül (2008) és Woody Allen filmje, az Egy másik asszony.
  • A film versenyben volt az Arany Pálmáért a 2019-es Cannes-i Filmfesztiválon.
  • A Szex és pszichoanalízis forgatása Párizsban, Lyonban (Franciaország) és Stromboli szigetén (Olaszország) zajlott.
  • A film vegyes kritikai fogadtatásban részesült. A szex és pszichoanalízis jelenleg 48 százalékon áll a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon (2020. január).

Hazai premierdátum: 2020.01.30.

Ha még többre vagy kínácsni, keresd fel a film mafabos adatlapját:

dráma

A főállásban pszichoterapeutaként tevékenykedő Sybil időnként tollat ragad, hogy kipróbálja magát az írói pályán. Margot, a fiatal színésznő magánéleti problémáira... több»