Tavaly töltötte volna be az 50-et a zeneipar egyik legmeghatározóbb színesbőrű előadója, a rap műfajának egyik ikonja, Tupac Shakur. A rappert azonban 1996. szeptember 13-án, vagyis pontosan 26 évvel ezelőtt életét veszítette, miután néhány nappal korábban egy máig ismeretlen támadó több lövést is leadott rá.

GYERMEKKOR

Tupac Amaru Shakur 1971 nyarán látta meg a napvilágot a feketék jogaiért küzdő aktivisták gyermekeként. Eredeti neve Lesane Parish Cooks volt, de szülei ezt már csecsemőkorában megváltoztatták. Első éveit New York nem épp legszebb részén, Harlemben töltötte, innen 13 éves korában épp a romló közbiztonság miatt költöztek el Baltimore-ba. Itt sem volt sokkal jobb a helyzet, a fiatal Tupac Shakur egy ideig még utcai drogdílerként is tevékenykedett. Később ismét költöztek, de Marin City sem hozta meg a megváltást az eddigre szinte teljesen szétesett család számára.

ZENE ÉS FILM

Tupac Shakur zenei karrierje 1990-ben indult ekkor még a Digital Underground tagjaként, de következő négy évben három albuma is platinalemez lett. Főleg szövegei miatt rengetegen támadták, mivel rendszeresen beszélt erőszakról, a gettóban való élet nehézségeiről, rasszizmusról és a törvényen kívüli életről. Nem volt ritka az sem, hogy dalaiban más rappereket szidalmazott, de ez bevett szokás volt a műfaj képviselői közt.

De nem csak a zene érdekelte, a filmiparba is belekóstolt. Főszereplője volt a Hosszú Lé, a Hazug igazság, a Bűnös szándék és Az utolsó belövés filmeknek is, utóbbi kettő viszont már csak halála után jelenhetett meg. De színészi pályafutásánál sokkal hangsúlyosabb máig a zenei jelenléte a filmekben. Dalait számtalan moziban lehet hallani, mind közül a legtöbbször a California Love-ot használják a filmkészítők. Ez hallható többek közt a Made in Amerika, a Vasember 2, A Föld inváziója - Csata: Los Angeles filmekben, de még a Scooby animációs filmben is.

Tupac Shakur halála máig megoldatlan bűnesetnek minősül. Rendszeresen adakozott jótékony célokra, támogatott nehéz sorsú gyerekekkel foglalkozó intézményeket is. De többször került összetűzésbe a rendőrséggel, börtönben is ült, de kétes ügyeiben vagy meg tudott egyezni peren kívül, vagy óvadék fejében távozott. Utóbbi azért fontos, mert egy nemi erőszak miatt kiszabott büntetését az a Death Row kiadó váltotta ki másfél millió dollár kifizetésével, akik ellenségei voltak Tupac Shakur egykori barátjának, The Notorious B.I.G.-nak és a menedzserének, Sean Combsnak (avagy Puff Daddynek).

HALÁLA

Tupac Shakur és The Notorious B.I.G. között 1996-ra már olyan szinten eldurvult az ellenségeskedés, hogy az többször fegyveres összetűzést eredményezett. Ám halála kapcsán máig nem mondták ki egyértelműen, hogy bármi köze lett volna ehhez. 1996 szeptemberében egy bokszmérkőzés után tartottak egy koncertre, amikor egy piros lámpánál autójuk mellé gurult egy fehér Cadillac, amelyből tüzet nyitottak rájuk. Tupacet négy lövés érte, ebből kettő a mellkasán. Sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban az egyik tüdejét el kellett távolítani és a következő napokat már mesterséges kómában töltötte. Végül 1996. szeptember 13-án az anyja kérésére kapcsolták le a lélegeztetőgépről. Mindössze 25 éves volt.