A DC Filmes Univerzum nagy port kavaró alkotása, a Suicide Squad - Öngyilkos osztag augusztus 14-én végleg eltűnik a Netflix kínálatából. Ez azt jelenti, hogy az előfizetőknek kevesebb mint három hetük maradt arra, hogy megnézzék.

A 2016-ban bemutatott Suicide Squad David Ayer rendezésében készült, és egy merőben szokatlan koncepcióra épült: a világ megmentése ezúttal nem a hősök, hanem a bűnözők feladata. Amanda Waller kormányügynök egy halálos küldetésre toboroz szupergonoszokat, akik nyakában robbanóeszközök vannak, és a siker esetén enyhítést kaphatnak büntetésükből. A célpont: egy boszorkány, aki el akarja pusztítani az emberiséget.

A szereplőgárdát nem bízták a véletlenre, hiszen a film főbb szerepeit olyan sztárok alakítják, mint Will Smith, Margot Robbie, Jared Leto, Joel Kinnaman, Viola Davis és Cara Delevingne

Bár a Suicide Squad enyhén szólva is vegyes kritikákat kapott, ennek ellenére hatalmas pénzügyi siker lett. Világszerte 746 millió dolláros bevételt hozott, és elnyerte az Oscar-díjat a legjobb smink és haj kategóriában.

A rendező, David Ayer később elmondta, hogy a moziban vetített verzió nem tükrözi az ő eredeti vízióját, mivel a stúdió utólag drasztikusan megváltoztatta a film vágását.

Ha szeretnéd megnézni az Öngyilkos osztagot, ne halaszd az utolsó pillanatra, ki tudja, lesz-e még rá esélyed a Netflixen.

A filmet a mafabos adatlapról a Netflix logóra kattintva el is érheted, amennyiben van előfizetésed a streamingszolgáltatónál.

További friss hírekért pedig csak görgess lejjebb.

akció | fantasy | kaland | sci-fi

Az Amanda Waller vezette titkos kormányszervezet, az A.R.G.U.S létrehoz egy szupergonoszokból álló speciális különítményt, az Öngyilkos Osztagot. Az elítéltek életveszélyes... több»