Véget ért a Joker-film forgatása – Phoenix teljes jelmezben köszönt el

Az elmúlt három hónapban a New Yorkban élők nagyjából sportot csinálhattak abból, hogy ki tudja többször, közelebbről vagy jobb szögből lekapni a Joker című filmet forgató Joaquin Phoenix-et, vagy a forgatás bármilyen egyéb fontos kellékét.

Úgy tűnt, hogy a város lakóinak nagyja kifejezetten örült a produkciónak – egy-két nehézségtől eltekintve -, amely forgatása most véget is ért. Ehhez Phoenix teljes jelmezben és sminkben pózolt a fotósoknak, így végre teljes képet kaptunk róla, hogyan fest majd a főszereplő a vásznon.

Úgy tűnt, hogy az alkotók ezzel kapcsolatban neme igazán titkolóznak, a történettel kapcsolatban viszont annál inkább. Azt eddig is kezelhettük tényként, és erre a hivatalos szinopszis is ráerősített, hogy a Todd Phillips-féle Joker-film nem kapcsolódik szervesen a DC eddigi filmes univerzumához, amely egyrészt nagyfokú alkotói szabadságot adott a rendezőnek és a főszereplőnek egyaránt, másrészt lehetővé tette, hogy egy eddig még nem ismert történettel álljanak elő Joker származásával és kialakulásával kapcsolatban.

A film a nyolcvanas években játszódik, itt követi nyomon Arthur Fleck, egy teljesen átlagos és hétköznapi ember sorsát, akire igencsak rájár a rúd. Belőle lesz majd Joker, a DC leggonoszabb és legkiszámíthatatlanabb gonosztevője. A produkció kapcsán már többször elhangzott, hogy inkább karaktertanulmány, semmint a megszokott látványos képregény-film, de talán jót is tesz majd a zsánernek, ha egy kicsit másképp közelítünk hozzá.

A tanmesének is beállított filmet 2019. október 5-étől játsszák majd a mozik, vagyis alig 10 hónapot kell rá várnunk, hogy megtudjuk, milyen különlegességgel készülnek a rajongóknak. Phoenix mellett olyan sztárok tűnnek még fel a filmben, mint Robert De Niro, Frances ConroyZazie BeetzShea WhighamMarc MaronBryan Callen és Bill Camp – a zenéjét pedig Hildur Guðnadóttir, egy izlandi klasszikus csellista szerezte. Csupa olyan részlet, ami csak egyre távolabb viszi a filmet a megszokottól – de bízhatunk benne, hogy a jó irányba.