Közösség

Vélemény:

 

90 Csillagok között

(2014)

Csalódások között

 
Eastern79   2024.07.14 12:57
0

Christopher Nolan sci-fi eposza vizuálisan mindenképpen hozta az elvárásokat, azonban hiába vonultat fel rengeteg nagyon-nagyon jó színészt, valahogy nincs meg az egyensúly a család drámája és a sci-fi vonal között, ráadásul a történet logikai bakik egész sorát vonultatja fel, ami azért egy ilyen nagyszabású produkciónál elég nagy baj. Elég csak a végére gondolni, ahol nem derül ki, hogy főhősünk hogyan került ki a fekete lyukból, illetve mi történt vele az idő alatt, amíg rehabilitálták, hiszen mire a lányával újra találkozik, ő már gyakorlatilag a halálán van. De persze az is elgondolkodtató, hogy a rendkívül fejlett intelligenciával rendelkező jövőbeli ötödik dimenziós verzióink intelligenciája miért csak addig terjedt, hogy olyan üzenetet tudjunk küldeni saját magunknak, amiről tudtuk, hogy nem fogjuk komolyan venni. Természetesen a reményről, a hitről és a szeretetről szóló dialógusok mind megállnák a helyüket bármelyik spirituális gyorstalpalón, de sajnos ez ahhoz kevés, hogy valódi tartalommal ruházza fel ezt a kicsit hosszúra nyúlt történetet.