2018.01.20 12:50 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x
0

A háború megedz

A nagy füzetre legyinthetnénk, hogy már megint egy második világháború idején játszódó magyar filmmel van dolgunk, ráadásul erősen hajaz a művészfilmes mély drámára is, de nagy hibát követnénk el, ha Szász János Kristály Glóbuszt nyert alkotását ennyivel elintéznénk. A nagy füzet ugyanis egy felnövés történet, egy ikerpárral a főszerepben, akiknek igencsak szélsőséges környezetben kell szembesülniük az élet megpróbáltatásaival. S szívet szorongató látni, hogy a két tízes éveinek elején járó fiú hogyan keményíti meg önmagát, hogy aztán a külvilág ne tudja őket megsebezni (s ez lelkileg és testileg egyaránt megvalósul). A film meglátásom szerint ügyesen közelíti meg a történet azáltal, hogy a karakterekre összpontosít, a háború borzalmait is rajtuk keresztül megszűrve, nem direkt módon a néző arcába tolva adja át, a film nyomasztó hatása így is jól működik. Ha már a karaktereknél tartunk, akkor nem mehetünk el szó nélkül a nagymama szerepében nagyszerű alakítást nyújtó Molnár Piroska mellett sem, különösen az ikrekhez fűződő viszonyának az alakulását érdemes kiemelni (talán nem árulok el nagy titkot, hogy a teljes elutasítástól eljutunk a ragaszkodásig, ám a hangsúlyt az odáig vezető útra kell helyeznünk). Ám akármennyire is jó Molnár játéka, illetve elfogadható az ikrek alakítása, a történet többi szereplőjével nem nagyon tud mit kezdeni film, hiába a magyar mellett a nemzetközi színészgárda. E mellett azonban a gyerekek és a szülők viszonyának a változása is érdekes, míg a film nyitójelenetében egy boldog család képét vetíti fel, addig a végén már hiába lehetnének újra együtt, mindegyiküket megváltoztatta az elválásuk óta eltelt idő, a háború, s úgy viselkednek egymással, mintha idegenek lennének. SPOILER !!! Talán a fiúk is azért tudják végignézni olyan semleges arccal a szüleik halálát, mert egyszer már elvesztették őket. SPOILER VÉGE!!!

Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy A nagy füzet esetében szintén egy adaptációról beszélünk, ilyenkor pedig mindig előjön az unalomig koptatott „hogyan lehet jól átültetni egy jó irodalmi szöveget filmre” kérdés. Én nem olvastam az alapul szolgáló művet, de az nagyon érdekes, hogy a filmbéli füzet, a benne lévő írások és az ikrek narrációja azt az érzetet keltik, mintha a regény szövegének egy az egyben történő visszaadása történne. Hogy ez mennyire jó vagy sem, nem tudom eldönteni, az viszont kétségtelen, hogy remek vizualitással bír a film: a fényképezés gyönyörű, s a képei is hatásosak.

A háború megedz

A nagy füzet nem árul zsákbamacskát: nyomasztó film, helyenként lehangoló, de nagyon érdekesen meséli el két fiú testi és lelki megedződését a világháború forgatagában. Ne ijedjünk meg, hogy magyar filmmel van dolgunk, szerintem megérdemel egy esélyt. Aki megteszi, az azonban számítson rá, hogy várni fogja a film végét. Nem azért mert rossz a megvalósítás, hanem mert mihamarabb szabadulni akar a filmben ábrázolt nyomasztó légkörből.

dráma | háborús

Határmenti falu a második világháború idején. Két kisfiú, egy ikerpár a nagymamájuknál nevelkedik kegyetlen körülmények között. Apjuktól bevonulásakor egy füzetet kaptak... több»

0