David Fincher tehetséges rendező, amit nekem először az 1995-ös Hetedikkel bizonyított. A Holtodiglan elkészítésével egy végig rejtélyes és izgalmas pszicho-thrillerrel ajándékozta meg rajongóit, melyhez remek színészek-gárdát hozott össze. Rosamund Pike és Ben Affleck egyaránt óriásiak. Kapunk temérdek fordulatot és amikor már azt hisszük, hogy nem lesz több meglepetés, mindig jön egy újabb dolog, ami kiakaszt bennünket. Legalábbis én így voltam vele. Az alapsztori tanulsága számomra: egy sértett és megcsalt feleség bármire képes a bosszúért. Ellen Abbott (Rosamund Pike) megalázva érzi magát, amiért férjéről megtudja, hogy csalja. Iszonyatos bosszút eszel ki. A végét én másként alakítottam volna: hatásosabb lehetett volna ugyanis a zárás, ha egyikük a másik fölé kerekedik és nem egy langyos kiegyezés a konfliktusuk befejezése. Így viszont emészthetőbb a film és hihetőbb is, hiszen az élet legtöbb nagy viszálya hasonlóan végződik. Értékelésem: erős négy csillag, az IMDb-n 8 csillagot állítottam be.