Wolfgang Petersen 1993-as akció-thrillerének cselekménye, ha nagyon akarjuk egyetlen mondatban összefoglalható: Adott egy veterán testőr, akinek tudtára adja, egy magát Boot-nak nevező férfi, hogy meg akarja ölni az elnököt, így hát a volt testőrre hárul a feladat, hogy elkapja a merénylőt. Rém egyszerű, ellenben hála az értő rendezésnek és a két főszereplő kimagasló alakításának, a film egy igazán emlékezetes darabbá növi ki magát, annak ellenére, hogy olykor a mára már bejáratott sablonokat durrogtatja.
A film nézése közben felötlött bennem, hogy kicsit olyan, mintha egy hatodik, nem hivatalos Piszkos Harry filmet néznék. A Célkeresztben már az elején főhajtást tesz Eastwood egyik legismertebb, ha nem a legismertebb karaktere előtt, mikor is főhősünk, Frank egy 44-es Smith & Wesson-t használ, pontosan olyat, mint Piszkos Harry.
Frank karaktere egyébiránt is kissé hasonló Callahan felügyelőhöz. Kemény, addig üldözi a rosszfiút míg el nem kapja vagy ki nem csinálja. Ja, és kellően cinikus.
Eastwood tehát kisujjból rázza ki a karaktert, ámbár neki ezek a figurák egyébként is jól állnak, így hát az ő játékára nem lehet egy rossz szavunk se. A karaktert nem mellesleg megspékelték azzal, hogy már kissé korosabb, így nem bírja minden téren úgy a strapát, mint a fiatalabb kollégái, ez pedig olykor humorosabb jeleneteket is eredményez. De szükség esetén azért pár húzósabb akcióba is belekeveredik Frank. Ha már itt tartunk Eastwood tényleg elég bevállalós volt, mivel maga csinálta meg azt a jelenetet, melyben karaktere egy háztetőről lóg le. Természetesen biztosítókötelek segítségével. Egy 62 éves színésztől viszont ez tényleg nem semmi teljesítmény.
Frank figuráját azzal is igyekeznek mélyíteni, hogy egykor Kennedy testőre volt, viszont miután az elnököt megölték, magát kezdte okolni a sikeres merénylet miatt. Ez lesz aztán egyfajta közös pont a főhős és az antagonista között, akit John Malkovich kelt életre. És az alakítására azt tudom mondani: Te Atya Úr Isten! John Malkovich a Fegyencjáratban is zseniális volt, mint a kissé ripacs Cyrus, de itt, egyszerűen olyan szintre emeli a beteges elméjű rosszfiú karakterét, hogy az hihetetlen. Megint csak a Piszkos Harry-vel tudok párhuzamot felállítani, mivel Boot, vagy igazi nevén Mitch Leary, karaktere eléggé hasonlít a Piszkos Harryben látott Skorpió nevű gyilkosra, aki hasonlóan beteg és félelmetes karakter volt.
Malkovich egyébként oly annyira készült szerepre, hogy egy hónapig teljesen elzárkózott a külvilágtól. Nem válaszolt a telefonhívásokra és a televíziót is maximum a híradó miatt kapcsolta be. Ezzel is próbálta átélni azt a fajta elkülönülő életmódot, melyet az általa megformált Boot is folytat. Nagyon beleélhette magát a szerepbe egyébként, mert az egyik jelenetben, mikor fegyvert fognak rá, ő pedig a szájába veszi, azt teljes egészében improvizálta, ez pedig olyannyira elnyerte Wolfgang Petersen rendező tetszését, hogy benne hagyta a filmben. A '90-es évek akciófilmjeinek illetve thrillerjeinek egyébként tényleg egyik legjobb rosszfiúját kaptuk meg neki hála. Zseniálisan keveri az évtizedre jellemző kissé ripacs alakítást a vérfagyasztó színészi játékkal. Mindennek hála egyébként egészen az Oscar jelölésig vitte legjobb férfi mellékszereplő kategóriában. Ezt mondjuk nem is csodálom.
A sztorit tehát e két figura macska-egér játéka mozgatja, és rengeteg feszült jelenetet kapunk. A forgatókönyv részéről okos húzás volt, hogy a két férfi sokáig nem is találkozik szemtől szemben, majd mikor végre tényleg farkasszemet nézhetnek egymással, akkor sem kell csalódnunk. Petersen ezeket a jeleneteket biztos kézzel vezeti végig, sajnos azonban amikor a Frank és kolléganője közötti jeleneteket kell ledirigálnia, azok már kicsit döcögősebbek. Egyrészt a Rene Russo által alakított hölgy karaktere egyébként sem túlzottan érdekes, másrészt érződik az egészen, hogy a romantikus szál csak muszájból van benne, és olykor inkább megtöri a film feszült hangulatát, mintsem hozzáadna ahhoz. Néhány humorosabb jelenetet persze eredményez.
A Lily felé tanúsított érdektelenség egyébként a mellékszereplők többségére igaz. Nem mozgat egyébként sem olyan sokat a sztori, de akiket igen, azok tényleg csak úgymond tölteléknek vannak itt. Frank munkatársa is a szokásos sablonfigura, de megtalálható itt a beverném a képét típusú kolléga, a régről ismert barát vagy épp a humorosabb karakterek is. Ez utóbbiakat persze nem lehet felróni a film hibájának, ellenben a két fontosabb szereppel bíró kollégák jellegtelenségét annál inkább.
Műfaját tekintve említettem az akciót is, azonban arra erősen felhívnám mindenki figyelmét, hogy a Célkeresztben egyáltalán nem az a pörgős darab, sokkal inkább a feszült és idegtépő jelenetekre épít. Akadnak azért feszesebb és akciódúsabb momentumok is, ez természetes, de nem ezeken van a hangsúly.
A Célkeresztben nem dolgozik különösebben nagy és látványos effektekkel, viszont egyet mindenképp szeretnék megemlíteni, ez pedig az, ahogy bemontírozták a fiatal Clint Eastwood-ot az 1963-as Kennedy gyilkosság felvételeibe. Nagyon jól megoldották, nem igazán feltünő. Bár egy 4 millió dolláros trükktől ez el is várható.
A film kiadványáról sajnálatosan nem tudok nyilatkozni, ugyanis nem képezi részét a gyűjteményemnek, szóval igen, tudjuk milyen módszerekhez kellet nyúlnom, hogy megnézhessem.
A Célkeresztben című filmet én bátran merem ajánlani mindenkinek, de főként azoknak, akik szeretik a '90-es évek thrillerjeit, valamint Eastwoodot és Malkovichot. Tempója ma már igen kimértnek és lassúnak hathat, viszont a rengeteg feszült jelenet és a parádés finálé miatt érdemes vele tenni egy próbát.
86 Célkeresztben (1993)
akció | dráma | krimi | politikai | thriller
Frank Horrigan profi testőr, aki minden idejét és energiáját a munkájának szenteli. Emiatt családjára és barátaira nem is marad ideje. Jó oka van azonban arra, hogy minden... több»
Szereplők: Clint Eastwood, John Malkovich, Rene Russo, Tobin Bell, Dylan McDermott
