Tévéfilmesített változat

2019.04.21 09:43 Attila G. Olvasottság: 478x

0

Amikor elkezdek egy-egy ilyen hozzászólást, általában nehéz frappáns módon kezdeni. Most is így vagyok ezzel. Egy-két nappal ezelőtt láttam a filmet, valamikor a késő esti órákban kezdődött. Felemás érzéseim voltak vele kapcsolatban. Szkeptikus voltam. Nem voltam benne biztos, hogy éppen akkor ezt a filmet látni akarom, nem voltam ráhangolódva, szívesebben néztem volna valami mást. Viszont kíváncsi voltam rá. Természetesen a film eredetije miatt. Ugyanis olyan filmnek tartom, ami méltó arra, hogy 38 éven keresztül birtokoljon egy rekordot (ugyebár a legtöbb Oscar-szobrocskát birtokló film volt ennyi időn keresztül). Szerintem mind a mai napig tartania kellene ezt a rekordot. S most nem feltétlenül a Titanickal vagy A Gyűrűk ura - király visszatérrel van bajom. Utóbbival elvileg nem is lehet, mert eddig még nem volt szerencsém látni. Viszont ennek meg nyilván az az oka, hogy valahogy nem érdekel. A trilógia első része teljesen elvette a kedvem az azt követő 2+3 folytatástól. Bár azóta többször be akartam ezt pótolni, képtelen voltam ráhangolódni. Nyilván mindkét filmnek megvan a maga monumentalitása, ami miatt a filmkritikusok körében kiérdemelték a rekordbeállítást. Mégis úgy, hogy az eredeti Ben-Hurnak legfeljebb csak az árnyékában élhetnek.

Ebben az a különös, hogy az eredeti Ben-Hurhoz is kell egy sajátos hangulat, hogy megfelelően rá tudjon hangolódni az ember. Amolyan húsvéti filmnek tartom, bár erre könnyű magyarázatot találni. Azért mégiscsak egy 3 és fél órás filmről beszélünk. Ez az időtartam e film esetében nem feltétlen bizonyul hátránynak, sőt. Na de mégis csak túl hosszú film, ami bár természetesen monumentális, és valamennyire lélekemelő, mégis kicsit nyomasztó, és "le tudja húzni", le tudja fárasztani az embert. Az a különös, hogy még gyerekkoromban kaptam egy másolatot videokazettán erről a filmről. Bevittem párszor az általános iskolába, s délutáni kötetlenebb napközis tanórák keretében többször megnéztük részben vagy egészében. Elképzelhető, hogy nem volt meg a teljes film, hanem talán csak az első fele. Aztán pár évvel később a nagyapámtól megkaptam az eredeti verziót is videokazettán, amikor hivatalosan is megjelent. Az a különös, hogy azt a videokazettát azóta sem néztem meg. Térjünk rá az új verzióra, bár legalább egy gondolat erejéig még vissza fogok térni erre is.

Sokat gondolkodtam azon pár évvel ezelőtt, hogy megnézzem-e moziban. Az ilyen újrafeldolgozások terén sokszor egy különös tendencia uralkodik. Olykor még nem igazán befutott, sokak számára ismeretlen színészeket próbálnak felfuttatni az ilyen új verziókkal. Ami talán azért is van, mert egy-egy korábbi nagyon híres filmes karakter megformálásába talán még a legnevesebb színészeknek is beletörne a bicskája, mert, ha az ember összehasonlítaná az eredeti parádés megformálóval, talán akarva-akaratlanul is hibát keresne az újban; ezért aztán nevesebb színészek talán nem is vállalják az ilyen híres karakterek megformálását. Nem tudom. Viszont ez így egy kicsit amolyan 22-es csapdája. Mert ilyen híresebb karakterek újra megformálását illetően mindenféle "nevesincs" színészben valahogy nem bízom. Persze mindenki megérdemel egy esélyt, nem erről van szó. Meg az illető híresebb karakterek – mint például Conan, a barbár, vagy Dredd bíró; bár egyiket sem lehet Judah Ben-Hurhoz hasonlítani – megformálói is elkezdték valahol, ők sem voltak mindig ismertek. Viszont ezzel az alakítással letettek valamit az asztalra. Felállítottak egy mércét, amiből az ember nem biztos, hogy szívesen enged.

Ennek kapcsán eszembe jutott egy tévéműsor, a Sztárban sztár + egy kicsi (illetve most már a Sztárban sztár is kicsit ilyen lett). Úgy harangozták be, hogy minden gyerek jelentkezhet, aki képesnek érzi magát arra, hogy sokszor ismert emberek bőrébe bújva minőségi módon adjon elő egy-egy dalt. Ez oké, jelentkeztek is rá jó páran. Viszont úgy gondolom, hogy az ilyen szerepmegformálásoknak jutalomjátéknak kell lenniük, s olyan gyerekeket kell megtisztelni az ilyen jutalomjátékra való meghívással, akik már letettek valamit az asztalra. S tényleg úgy alakult a műsor 2 évada, hogy többnyire olyan gyerekek voltak benne, akik a korábbi Ének iskolája című műsor valamelyik évadában már felbukkantak. Szerintem az ilyen új filmverzióknál is valami ilyesminek kellene érvényesülnie.Erre még visszatérek.

S a 2016-os Ben-Hurt illetően minden ilyen irányú félelmem beigazolódott. Úgy kezdtem el nézni a filmet, hogy elég sokáig azt vártam, mikor fog végre feltűnni a színen Judah... Mikor már a film eleje óta a történések középpontjában volt. Elkezdtem olvasni a 2016-os verzió történetleírását... "Judah Ben-Hur herceg..." Herceg? Ez az ember? Lehet, hogy az én fejemben él teljesen téves kép a korabeli hercegekről, de én a képernyőn egy olyan alakot láttam, aki egy remete, egy hittérítő, vagy legfeljebb egy apostol benyomását kelti, de semmiképpen nem hercegét. Az a különös, hogy az eredeti verzió leírásában Judah egy "gazdag zsidó család fiaként" van feltüntetve, és sokkal inkább emlékeztet egy hercegre, mint ez az új figura. Amikor elkezdtem nézni ezt az új verziót, sokáig nem volt olyan érzésem, hogy én most az új Ben-Hur filmet látom. Sokkal inkább olyan benyomást keltett, mintha most épp valami hittérítős vallásos tévéfilmet látnék.

Az eredeti filmet nem láthattam moziban. Bár elképzelhető, hogy az én életéveim alatt is a mozikba került egy digitálisan felújított verziója. Viszont lehet, hogy hiba, de én moziba – egy-két kivételtől eltekintve, mint például a Macskafogó, vagy Münchausen báró kalandjai – nem szeretek régi filmekre beülni; súlyos forintokat elkölteni arra, amit már láttam, ami már nagyon is ismerős. Ha moziba megyek egy filmre, az általában muszáj, hogy valami újdonságot nyújtson. Viszont az eredeti Ben-Hurban van valami különös, amire szerintem kevés másik film képes. Akkor is képes szinte már "moziélményt" nyújtani, ha az ember egy körülbelül 55 centiméteres képátlójú kockatévén nézi. (Na igen, az én családom egy része még mindig ilyen tévékkel rendelkezik, bár az egyik éppen pár hónapja mondta fel végleg a szolgálatot, és a hivatalos szerviz nem vállalja a javítását. Én manapság is egy ilyen tévét szoktam nézni. Lehet, hogy le kellene cserélni, hogy itthon is házimozi élményt élhessek át. 2 okból nem teszem mégsem. Szerintem akkor lenne igazán értelme, ha kellemes társaságban élhetném át ezt az élményt, amire valahogy nem igazán van mód. Másrészt nem értem, miért kellene lecserélnem valami olyasmit, ami már vagy 2 évtizede egész kiváló szolgálatot tesz, s ez idő alatt csak egyszer kellett szervizbe vinni, azt is pár éve.) Szóval amikor tévében nézem a Titanicot, általában kifejezetten szenvedek alatta. Mondjuk az a különös, hogy ezt a filmet amúgy a Kossuth Mozi nagyterme első sorának jobb széléről láttam, ami magas emberként elég kellemetlen, pláne, ha mindenféle morgó emberek ülnek az ember háta mögött, aztán leülnek közvetlen az ember mellé is. Talán e film óta van az, hogy például egy egyetemi előadáson a jobb szélen ülve képtelen vagyok hosszú ideig balra fordítani a fejem, mert elkezd fájni a nyakam. Mégis, a Titanicot sokkal elviselhetőbb volt ilyen módon megnézni, mint otthon, kényelmesebb körülmények között. Az új Ben-Hur viszont valószínűleg akkor is egy tévéfilm benyomását keltette volna, ha moziban néztem volna meg. Luxus egy ilyen filmre akár 1000 Ft-ot is kiadni, bármennyire is kecsegtető és hangzatos.

Próbáltam most úgy nézni ezt a filmet, hogy nem háttérzajként tekintettem rá – közben mindenféle egyéb dologgal is foglalkozva –, hanem igyekeztem minden idegszálammal koncentrálni rá. Egy szenvedés volt az egész. Ha dohányos lennék, szerintem legalább 10 szál cigarettát elszívtam volna már a film első 20 percében. Megfogalmazódott bennem egy hasonlat, ami sok másik filmre is vonatkoztatható. E hasonlat alapján 3 alapeset létezik, de létezhetnek mindenféle kombinációk, illetve a hasonlatnak különféle verziói. Tévéfilmekben és a valóságban is elő szokott fordulni olyan szituáció, amikor például egy közelünkben lévő hölgy nekünk vagy valaki másnak csókot dob a levegőbe. Most vegyük úgy, hogy épp nekünk szól ez a "légcsók". Ideális esetben eltalál minket. Ilyen hatást keltett rám a közelmúltban a Gondolj rám! című Kern András film – a tévé előtt ülve is, annak ellenére, hogy egy kicsit lezáratlannak éreztem –, na meg például a Mezítlábas szerelem, ami kellemes meglepetésnek bizonyult ; vagy a Hazárdjáték, amit pedig egy értelmetlen filmnek tartottam. A semleges eset, amikor ez a légcsók valahol elakad a levegőben. Persze lehet, hogy épp megközelíti párszor az arcunkat, mint Scorpion kezéből kiinduló "csápja" a Mortal Kombat-film(ek?)ben, de egyszerűen nem jut el ténylegesen az arcunkig, és nem érzünk szinte semmit. Ilyen hatással volt rám ez a Ben-Hur, vagy A millió dolláros bébi. Vagy ez a légcsók megfagy a levegőben, és valóságos jégcsapként fúródik a szívünkbe. Ilyen hatással volt rám a legújabb Csillag születik, vagy például A sötét lovag: Felemelkedés.

Persze, ha most csak az első alapesetet nézzük, ez nem feltétlen jelenti azt, hogy épp egy húúú, de kiemelkedő alkotást látunk, mégis képes megérinteni. (Ha például egy film kismillió Oscar-jelölést és -díjat kap, az azért valamit jelent. Az más kérdés, hogy sokszor egyre inkább kételkedem ennek az egésznek a hitelességében.) S a másik 2 alapeset sem feltétlen jelenti azt, hogy valami borzalmas alkotást látunk; csak lehet, hogy az a film épp nem bizonyul a mi világunknak. Na persze... Ettől még lehet, hogy az első alapesetben tényleg kiemelkedő, a másik 2 alapesetben tényleg borzalmas alkotást látunk. Nade az új Ben-Hurra visszatérve... Tényleg igyekeztem elég hosszú ideig koncentrálni rá. Mégis kénytelen voltam egy idő után más tevékenységek végzésébe is párhuzamosan belekezdeni, hogy el tudjam viselni. Nem akartam átkapcsolni másik csatornára a tévét; például azért, hogy hozzászólást tudjak írni a filmmel kapcsolatosan. Persze pont akkor terelte el igazán a figyelmem az okostelefonon való böngészés, amikor a filmben valami jelentősebb jelenet következett. Ilyen volt például ez a híres-nevezetes kocsiverseny, ami engem teljesen összezavart.

Kb. pont erre sikerült végre Jack Hustonból amolyan jólfésültebb, "igazi Judah-t" csinálni. Csak az a baj, hogy engem még így is sokkal inkább emlékeztetett a Gerald Butler-féle Leonidasra, mindezt úgy, hogy a 300 című filmből eddig legfeljebb csak jeleneteket láttam. Viszont olyan pocsék munkát végeztek Jack Huston fodrászai, hogy totál olyan sérót csináltak neki, mint amilyen a filmbeli Messalának van. Hogy aztán az egyik legfontosabb jelenet alatt végig azon töprenghessek, hogy ki kicsoda. Az ilyen mozgalmasabb jeleneteknél elvileg közeli felvételeknél is nehezebb felismerni egy-egy embert. Pláne, ha esetleg még kaszkadőrök is vannak a jelenetben. Legalább a jelenetbeli két legfontosabb karakternek lehetne más a sérója. Hacsak nem eleve egy kaszkadőr-ikerpárral akarták megcsinálni ezt az egész jelenetet. Nagyon zavaró volt, legalábbis nekem. Szinte az utolsó másodpercéig azt gondoltam a történéseket figyelve, hogy azt véltem látni, hogy Messala nyert, és Judah bukott egy hatalmasat. Hiába emlékeztem rá, mi volt az eredeti verzióban. S éppen ezért azon csodálkoztam, miért kezdik skandálni Judah nevét, miért éltetik annyira. Aztán persze összeállt a kép. Mégis furcsa volt ez az egész.

Lehet, hogy gonosz lesz, amit írok – bár nem feltétlen gonoszkodásnak tartom, ez csupán egy szubjektív vélemény –, de én például mind Jack Hustont, mind Toby Kebbellt egy kicsit jelentéktelen színésznek tartom. Megnéztem Jack Huston filmográfiáját. Némileg meglepődve tapasztaltam, hogy az új Ben-Hur előtt viszonylag sok filmben szerepelt már. Viszont szeretnék tenni egy gyors "költői felmérést". Javaslom, tegye fel a kezét, aki látta a Boogie Woogie című filmet... A legvérmesebb Jach Huston-rajongók most fel is teszik, ez érthető, rendben is van. Mégis kíváncsi lennék rá, hányan tették fel a kezüket. Nekem valahogy semmit nem mond, igaz, ez önmagában nem jelent semmit. S az a pech, hogy szerintem most akár bármelyik filmjét említhettem volna hasonló költői kéréssel.

Tobey Kebbellt nem olyan rég láttam a Pusztító című filmben. Egyszerűen nem tudtam megérteni, hogyan oszthatták rá egy jelentősebb főgonosz szerepét. Azon viszont már kevésbé lepődtem meg, hogy mégsem bizonyult olyan fajsúlyos főgonosznak. Több filmjét láttam már moziban vagy tévében. S valahogy szinte totálisan elfeledkeztem róla. A film egyik adatlapján tévesen azt olvastam, hogy ő alakítja Judahot. Igazából akár ő is alakíthatta volna. Valahogy tele volt az egész film olyan arcokkal, akiket én tényleg legfeljebb valami hittérítős vallásos filmbe valónak érzek. Például Judah új verzióbeli édesanyja és húga, vagy épp Pontius Pilate és Jesus is ilyen. Na de vegyük például Pilátust! Egyszerűen nem értem, hogyan lehet egy ilyen jelentősebb szerepet ilyen kéjelgő, tejfelesszájú alaknak adni. Csoda, hogy nem fordult át miatta az egész film Spartacus: Vér és homokba... Annyira borzalmas volt. S az a baj, hogy az új verzióbeli monumentális jelenetek sem keltettek igazán monumentális hatást; még az sem segített, hogy valamit próbáltak változtatni az eredeti verzióhoz képes, például most említhetnénk az ominózus erkélyes, a "lepratáboros", vagy a Jézusnak segítős jelenetet.

Feltételezhetnénk, hogy ha moziban láttam volna a filmet, akkor ezek a jelenetek is monumentálisabb hatást keltettek volna. Nade akkor most említsem meg újra az eredeti Ben-Hur film és a kockatévé esetét?Felmerülhet az a kérdés is, hogy akkor miért adtam 2-csillagos értékelést, és miért nem adtam rá egyből 0 csillagot. Ez kiváló kérdés lenne, gondolkodom is, hogy 0-t adok az egészre. Viszont ez a 2 csillag leginkább a film szerintem legjelentősebb arcának, Morgan Freemannek köszönhető; illetve néhány olyan majdnem figyelemfelkeltő jelenetnek, aminek ő is részese volt. Viszont Freemannel is van egy problémám. Kétségkívül jelentős színésznek tartom. Emlékezetes alakítást nyújtott például a Miss Daisy sofőrjében, a Robin Hood, a tolvajok fejedelmében, A remény rabjaiban, A vírusban, A pók hálójában című filmben, vagy A rettegés arénájában. Ezek közül mindegyiket moziban láthattam. Viszont legalább 5-6 olyan filmjét is fel tudnám sorolni, amin az ő alakítása sem tudott igazán sokat dobni, ilyen film ez a Ben-Hur is... Vagy az én szememben A millió dolláros bébi. Nem azt mondom, hogy ez rossz film; lélekemelő meg minden, értem a koncepciót. Csak valami szinte teljesen másra számítottam, s ahhoz képest csalódás; például azért, mert úgy igazán nem hozott számomra semmi újat.

Szóval ezt az új Ben-Hurt nem igazán tudom hova tenni. Igen, azt is értem, hogy a mai fiatalabb generációk a mi régi kedves filmjeinkkel nem tudnak igazán mit kezdeni, s nekik akarnak kedveskedni az ilyen újrafeldolgozásokkal. Az más kérdés, hogy ez mennyire sikerül. Na meg a mi köreinkben is divattá vált egykori kedves filmjeinket is "mai szemmel nézve gagyinak" titulálni. Én például nem értem, hogy az első(?) 4 Batman-filmről (a Michael Keatonosokkal kezdve) hogyan lehet negatívan megnyilvánulni, mikor egyáltalán nem gondolom azt, hogy ezek a filmek az idők folyamán akár csak egy kicsit is kifakultak volna (kicsit sajnálom is, hogy a Batman és Robint már csak tévében láthattam, pedig amúgy én bírom). Én a Nolan-féle Batman filmekkel nem tudok igazán mit kezdeni. Egy nagyon fura újragondolásnak tartom, ami az én szememben egyáltalán nem hozza vissza a régi Batman-képregények, vagy Batman-rajzfilmek világát; ellentétben az első 4 Batman-filmmel. Szóval értem én ezt az újra-megfilmesítési koncepciót, mert ilyesmivel is meg lehet akár gazdagodni. Viszont én az 1959-es Ben-Hurt egy olyan alapműnek tartom, amihez értelmetlen bármilyen formában újra hozzányúlni, bármilyen céllal is. Egyszeri és megismételhetetlen "műalkotás".