Aki ismeri Nepp József munkásságát, az tudja, hogy nem állt messze tőle a maró szatíra, s Nepp e művében sem hazudtolta meg önmagát. A mindössze hét perc terjedelmű animációs film metsző gúnnyal szól az erőszak természetéről, ugyanakkor a végére kissé öncélúvá válik ez a szándék.
A kerettörténetben egy rendező szól a nézőkhöz, akikről tudja, hogy szeretik a véres filmeket, ezért megpróbálja kielégíteni az igényeiket. (Érdekes egyébként, hogy a rendezői széken a "DIRECTOR" felirat szerepel, ami esetleg utalás lehet arra, hogy az alkotók a nyugati filmkészítést, illetve tömegízlést állítják majd pellengérre, s ebből fakadóan hallgatólagosan az is beleérthető a filmbe, hogy ezzel a morállal a "szocialista erkölcsöt" állítják szembe.) Ezt követően kegyetlen gyilkosságok sorjáznak a néző szeme előtt, s az abszurdig, illetve a szürreálisig fokozódik a gyilokorgia, egészen kozmikus távlatokba helyezve az erőszakot, miközben a Föld is elpusztul. Végül az agresszió "lelép" a vászonról, és a "valóság" talaján kezd kibontakozni, újabb gyilkossághullámot elindítva, kezdve a filmrendező kivégzésével.
Habár a filmnek nincs összefüggő, "értelmes" cselekménye, a látszólagos mondanivaló-hiány mögött azért mégiscsak súlyos verdiktek bújnak meg. Nepp e filmje egyrészt értelmezhető úgy, hogy a szó szerint mindent átszövő erőszak elpusztíthatatlanságát ecseteli, másrészt viszont szólhat a filmkészítés mibenlétéről, a filmesek felelősségéről, illetve a film/filmesek és a közönség viszonyáról is. Első látásra ugyan maga ez a mű sem sokkal több, mint azok az erőszakos filmes műfajok, amelyeket parodizál, de ha kicsit alaposabban a felszín mögé nézünk, az öncélúság látszata mögött ott rejlik (legalábbis szerintem) Nepp pesszimizmusa, az emberből könnyen előtörő és akár kozmikus szintig is eljutó erőszak ábrázolása, az egyéni és a társadalmi agresszió bemutatása, az elidegenedés és a működési gondokkal küszködő társadalom éles bírálata.
A filmben egyetlen pozitív szereplő sincs, és a komorságot csak még jobban hangsúlyozza a képi világ: a csupán sziluettszerű, szándékosan elnagyoltan felvázolt figurák, a háttér hiánya, a visszafogott színhasználat. És bár a történet során végig vidám dzsesszzene szól, a nézőnek nincs kedve nevetni, mert ha jobban belegondolunk, mindezen csupán keserű nevetésre fakadhatnánk. Ember embernek farkasa - szól a régi mondás, és ez itt igaz is. Bárki lehet gyilkos, de áldozat is, a szerepek felcserélhetők; a gonoszság és az erőszak az ember része, úgy egyéni, mint társadalmi szinten.
Az Öt perc gyilkosság talán legnagyobb problémája éppen az, hogy nincs története, a kivégzéseknek nincs indokuk, semmit sem tudunk meg az egyes szereplőkről, így az én szememben ez egy kicsit elvesz a film hatásából. Mindamellett viszont érdekes stíluskísérlet és véleménymondás ez az alkotás, amelyet megéri megnézni, már csak Nepp József sajátosan groteszk és gyakran morbid humora miatt is.
