Bármit teszel, valami külső erő a siker útjába áll

2017.06.01 11:13 ArpiHajdu és Réci Olvasottság: <100x

0

Emberek! Nézzétek is a filmeket, ne csak az érdekességeket másoljátok ki! :) Ezt már csak azért is mondom, mert egy különleges filmélményről maradtok le, jelen esetben a Lidérces órákról, amelyet ráadásként a zseniális Martin Scorsese rendezett. De miért is mondom, hogy különleges filmélmény? A Lidérces órák (szerintem legalábbis) egy olyan élményből táplálkozik, amelyet sokan éreztek, vagy érezni fognak, jelesül: bármit is csinálok, nem sikerül végigvinni az akaratomat, mindig van valami, ami keresztülhúzza a számításaimat. Röviden: valami külső erő/hatalom nem akarja, hogy sikerrel járjak. A film főszereplője, Paul Hackett is valami hasonlóval küszködik: egyszerűen csak haza szeretne jutni a Sohóból, arról a helyről, ahol azt képzelte minden simán fog menni: megismerkedett egy lánnyal, találkozik is vele, csakhogy innentől a dolgok egyre furábbak és furábbak lesznek: történni fog egy öngyilkosság, félreértett betörés, szerelmi csalódás, üldözés, s megannyi egyéb dolog, amelynek mind ugyanaz a vége: szegény Paul egyszerűen nem tud hazajutni, pedig ő csak és kizárólag ezt akarja.

Ami a pláne az egészben, hogy mindig csak egy kicsi hiányzik neki ehhez, mégis sokkal rosszabbul jön ki a szituációból, mint ahogy belekerült (pl.: megdrágul az éjszaka folyamán a metrójegy, a pénzét kifújja a taxi ablakán a szél, egy pultos ad neki pénzt, ha elhoz egy kulcsot a lakásáról, de ott betörőnek nézik), s a főszereplő kezdi azt érezni, hogy mindenféle kontroll kikerül a keze körül, s egyszerűen nem érti, miért került ebbe a helyzetbe, mondhatni: "Nem kereste a bajt, de az mégis mindig megtalálta őt". Ilyen szempontból pedig zseniális az a jelenet, amikor lát egy gyilkosságot (amely egyébként nem kap hangsúlyos szerepet a történetben), s úgy reagál rá: "Ezt is rám fogják kenni." Merthogy Hackett amolyan a közellenséggé válik a városban, s a film vége felé szabályos hajtóvadászat indul ellene az éjszaka folyamán. Ebből pedig egy nagyon érdekes módon fog megmenekülni, ahogy eljön a reggel, s majd így fog eljutni a történet végén az egész cselekmény kiindulópontjáig. Amiért nagyon tetszett a film az az, hogy a rendező milyen ügyesen kapcsolta össze a szálakat, minden összefüggésben áll mindennel, figyelni kell, de közben olyan mértékben szórakoztató a történet, hogy vígjátékként is lehetne aposztrofálni, pedig én sokkal inkább egy egzisztencialista drámaként értelmeztem, vígjátékos (hol szürreális, hol irreális elemekkel).

Ráadásként még csak nem is egy tipikus Scorsese-film. Nagyon érdekes volt még, hogy Paul Hackett mindig akkor került nagyobb bajba, amikor egy hölggyel ismerkedett meg (nem akarom szexizmussal vádolni a rendezőt, csak ez valahogy feltűnt), hozzátéve persze az is, hogy nő segítségével tudott (részben) megmenekülni), persze nem mindegy, hogy milyen áron. Talán a Lidérces órák nem a legismertebb mozija Scorsese-nek, én azért javaslom, hogy áldozzunk rá bő másfél órát, mert megéri!