A Futurama számomra mindig is különleges helyet foglalt el az animációs sorozatok között. Az első pillanattól kezdve megfogott a stílusa, az, ahogyan vegyítik a sci-fi világát, a szatirikus humort a társadalomkritikával együtt. A történet egy fiatal pizzafutárról, Fry-ról szól, aki véletlenül ezer évre lefagyasztja magát, és a 31. században ébred fel. Itt csatlakozik a Planet Express nevű űrszállító vállalathoz, ahol különféle fura karakterekkel él együtt, például Leelával, az egyszemű kapitánnyal és Benderrel, az alkoholista robottal. A rajzolási stílusa azonnal ismerős lehet sokunk számszámára, hiszen Matt Groening, a Simpson család alkotója készítette ezt is. A karakterek arányai, szemei és mozgása nagyon emlékeztetnek a Simpsonokra, sőt néha úgy érzem, mintha csak átfestették volna őket sárgáról bőrszínűre. A Futurama azonban vizuálisan sokkal színesebb és futurisztikusabb, tele van űrhajókkal, idegen lényekkel és high-tech elemekkel. A sorozat több díjat is nyert, köztük Emmy-díjakat, és gyakran dicsérik kreativitásáért és humoráért. Számomra ez nemcsak egy vicces rajzfilmsorozat, hanem egyfajta szatirikus tükör is a jelenkor társadalmára, csak épp ezer évvel előre vetítve. A Futurama név az 1939-es New York-i világkiállításról származik, ahol Norman Bel Geddes ezen a néven mutatta be, hogyan képzeli el a világot 20 évvel később.