A test kiszolgáltatottsága régóta témája a filmművészetnek (is), jóllehet ha a "testhorrorok" szóba kerülnek, jó eséllyel szinte csak tengerentúli alkotások jutnak az emberek eszébe. Az európai filmtermés ilyen szempontból talán kisebb kiterjedésű, illetve kevésbé jutott el a magyar nézőkhöz, pedig akad néhány példa (mondjuk a Szemek arc nélkül című francia horror). És ha a szervátültetéssel, szervkereskedelemmel kapcsolatos filmeket keressük, jórészt megint amerikai alkotásokba botlunk (kivétel lehet például a szintén francia, de ugyancsak alig vetített, Sokkos kezelés című mű). Mivel véletlenül belebotlottam jelen filmünkbe, kíváncsi lettem, hogyan látták a szervkereskedelem témáját az 1970-es évek végén az NSZK-ban.
Bevallom, azután, hogy végigkínlódtam A motel rejtélye (más magyar címfordításban A hús) című akármit, megértettem, miért is kap ennyire alacsony pontszámokat a különböző filmes oldalakon. Az alaptéma még akár izgalmas is lehetne – annak ellenére is, hogy az egymástól elszakított és egymásért küzdő szerelmespár, illetve az ártatlanul bajba került kisember sorsa már a 70-es években is elcsépelt probléma lehetett –, csak valamiért mégsem áll össze egy jól sikerült egésszé ez a film.
Egy fiatal házaspár nászútra megy egy lepukkant motelbe, ahol egy túlságosan is nyájas tulajdonosnő fogadja őket. (A Psycho óta tudjuk, hogy ez nem igazán kedvező előjel.) Hamarosan felbukkan egy mentőautó, és a férjet elrabolják. A feleségnek sikerül elmenekülnie, és egy kamionsofőr segítségével próbálja megoldani a problémát. A történet tele van logikai bukfencekkel (például miért utazgat x km-t a nő egy kamionban, mielőtt vissza merne menni álruhában a motelhez?), illetve megválaszolatlan kérdéssel (miért segít a kamionsofőr a nőnek, miért juthatnak be játszi könnyedséggel egy egészségügyi komplexumba, miért változik meg egy csapásra az egész szervkereskedelmet irányító orvos mentalitása, egyáltalán: a rengeteg elrabolt ember soha senki nem kereste?), így az egész film egy nagy katyvasszá válik.
Kíváncsiságból végignéztem a rendező, Rainer Erler munkásságát az IMDb-n. Nem meglepő, hogy alig ismert az úriember neve, kevés említésre méltó és emlékezetes filmet produkált. Sajnos jelen esetben sem tett le semmi érdemlegeset az asztalra, pedig lehetett volna mit. Elmarad a társadalomkritika – holott a történet vége felé elhangzik, hogy sok gazdag ember vásárol magának szerveket más emberek legyilkoltatása révén –, a történetmesélés rendkívül vontatott, ráadásul mind a rendező, mind a forgatókönyvíró elfelejtette, hogy a sztorinak vannak súlypontjai. A motel rejtélye borzasztóan monoton módon ledarálja a cselekményt, nincs katarzis, nincs ritmusa a filmnek, az alkotóknak fogalmuk sincs a mondanivaló súlyozásáról. Úgy tűnik, az alkotók nem törekedtek kvalitásosabb mű elkészítésére, még ha "csak" egy tévéfilmről van is szó jelen esetben.
A szereplőkről alig tudunk meg valamit, nincs igazán kiért szorítani, és habár e filmet horrorként/thrillerként aposztrofálják, egyik műfajban sem állja meg a helyét, voltaképpen a női főszereplőről sem nagyon tudjuk elhinni, hogy tényleg életveszélyben lenne, és habár szélsőséges élethelyzetbe került, kedélyesen bájcseveg a kamionossal, ahelyett, hogy mielőbb a férje megmentésére sietne (azt pedig csak halkan említem meg, hogy egyébként egy jó neo-noir alapanyaga is lehetne a téma). A színészi játék szintén hiteltelen, még a Monikát alakító Jutta Speidel az, aki mutat valamit e téren, a többi színész nagyjából faarccal botladozza végig a játékidőt. Alulírt karakterek rémes színészi játék mellett bukdácsolnak egy infantilis és irreális történetben, és hiába szerepel sok figura a történetben, nagyjából egytől-egyig súlytalanok.
A játékidő (majdnem két óra) túlságosan is hosszú ehhez a sztorihoz, pláne az alapötlet ilyetén feldolgozásához. A néző már kínosan feszengve várja, hogy mikor fog végre történni valami, de a feszültség ismeretlen fogalom marad ebben a műben. Nagy ritkán ugyan történik valami érdemleges a filmben, de rengeteg olyan töltelékjelenet akad benne, amelyek sem a cselekményszövés, sem a jellemábrázolás terén nem viszik előbbre a történetet. Jellegtelen rendezés mellett kapunk egy szinte szürreálisan bizarr és hihetetlen történetet unalmas tárgyalásmódban, kritikán aluli színészi játékkal. Az egész film egy nagy semmi, minimális drámaiság mellett válik teljesen súlytalanná és a nézőt megmosolyogtatóvá az a történet, amely egyébként több, nagyon is fontos kérdés vizsgálatára lenne (vagy lehetne) hivatott. Azonban sem mint egzisztencialista dráma/thriller, sem mint a szervkereskedelem kérdéseit firtató sztori nem nyújt semmi érdemlegeset a nézőnek, fullasztó drámaiság és zsigeri rettegés helyett szinte paródiaként hat az egész cselekmény.
Amit pozitívumként fel lehet hozni, az a zene, illetve az operatőri munka, az amerikai táj, a poros és kietlen vidékeket átszelő gyorsforgalmi utak bemutatása legalább valami kis pluszt nyújt. Egyébként viszont kár volt elkészíteni ezt az alkotást, és bár régen volt ennyire lesújtó véleményem egy filmről, most sajnos nem tudok jót mondani. Az IMDb-n az egyik véleményező úgy nyilatkozott, hogy talán ez Rainer Erler legjobb filmje. Nos, ezek után már nem is vagyok kíváncsi a többi művére.
