Stephen King másik arca

2025.09.06 08:49 GáborNorbert Olvasottság: <100x

1

Stephen King nevét legtöbben vérfagyasztó rémtörténeteivel kötik össze, ám az 1995-ben bemutatott Dolores Claiborne bizonyítja, hogy az író világában jóval több rejlik a szörnyeknél és természetfeletti rémeknél. Taylor Hackford rendezése egy komor, lélektani dráma, amely a feszültséget nem zombik vagy kísértetek, hanem az emberi lélek sötét bugyraiban találja meg. A történet középpontjában Dolores Claiborne (Kathy Bates) áll, egy megfáradt, kemény asszony, akit munkaadója, a gazdag Vera Donovan halálával gyanúsítanak. A hírre hazatér lánya, Selena (Jennifer Jason Leigh), a nagyvárosi újságíró, akinek saját gyermekkori traumáit is fel kell dolgoznia.

A film két idősíkon bontja ki a cselekményt: a jelen nyomozása és kihallgatásai fokozatosan vezetik vissza a nézőt Dolores múltjába, férje bántalmazásához, egy elnyomott élet keserveihez és egy tragikus titokhoz. A rendezés erőssége a hangulatépítésben rejlik. A szürke, ködös Maine-part, a rideg házak és az állandó feszültség szinte tapinthatóvá teszik a reménytelenséget. Hackford lassan, de biztos kézzel vezeti a történetet, amely ugyan nem kínál látványos fordulatokat, de fokozatosan mélyíti el a drámát, hogy a végső igazság katarzisszerű erővel hasson.

Kathy Bates – aki már a Tortúrában bizonyította, hogy King történeteihez tökéletes érzékkel nyúl – itt is elementáris erejű alakítást nyújt. Dolores figurája egyszerre rideg, keserű, de a mélyben ott lüktet a szeretet és a túlélés vágya. Bates játéka szinte az egész filmet viszi a hátán, és sikerül elérnie, hogy a néző ne csak sajnálja, hanem tisztelje is Dolores küzdelmét. Jennifer Jason Leigh visszafogott, fagyos alakítása jól ellenpontozza Bates erejét, a kettejük közti anya-lánya dinamika a film egyik legerősebb pillére. A Dolores Claiborne nem klasszikus horror, hanem egy mélyen emberi dráma, amelyben a valódi szörnyűségeket az erőszak, a családon belüli bántalmazás és a nőket sújtó társadalmi elnyomás jelentik. A film sokkal inkább szól túlélésről, elhallgatott titkokról és a múlt feldolgozásának lehetőségéről, mint a félelemkeltésről. Mindez persze azt is jelenti, hogy a történet lassabb tempója, komor hangulata nem mindenkinek lesz könnyen befogadható. Aki klasszikus King-féle rémtörténetre vágyik, csalódhat. De aki nyitott egy megrázó, mélyen emberi lélektani drámára, annak a Dolores Claiborne valódi értéket kínál. Ez a film egyszerre tisztelgés Stephen King sokoldalúsága előtt és Kathy Bates egyik legjobb alakítása. A Dolores Claiborne nem a félelemről, hanem az emberi kitartásról és a múlt démonaival való szembenézésről szól – és éppen ettől válik maradandóvá.