:::CSELEKMÉNYLEÍRÁST TARTALMAZHAT:::
Azt hiszem, a Péntek 13 széria és ikonikus főszereplője, Jason Vorhees azok számára sem szorul bemutatásra, akik még életükben nem láttak egy horrorfilmet sem. Az 1980-ban indult franchise első darabja még alig több mint félmillió dolláros költségvetésből lapátolt össze majd’ 40 milliót; a slasher alműfaj megkerülhetetlen klasszikusa lett belőle, ennek eredményeképpen pedig 1990-ig bezárólag nem kevesebb, mint további hét Péntek 13 filmnek örülhetett a nagyérdemű.
Ahogy az az esetek többségében lenni szokott, eme folytatások minőségében egy egyre romló tendenciát lehetett felfedezni, a széria – mondhatni – a kifulladás jeleit mutatta, hogy aztán az új évtized(ek)be lépve olyan filmkészítők olyan ötletekkel álljanak elő, minthogy Jason a pokolban, majd az űrben rendezzen ámokfutást, s még egy másik gyilokguruval, Freddy Kruegerrel is mérje össze az erejét. Mivel egyrészt az utolsó olyan film, melyben a hokimaszkos gyilkos felbukkant, a 2003-as Freddy vs. Jason volt, másrészt a 2000-es években igazi reneszánszát élte a klasszikus horrorfilmek remake-elése (Holtak hajnala, Fekete karácsony, Halloween stb.), mindannyiunk Jason Vorheese sem úszta meg a maga újrázását, méghozzá a Michael Bay produkciós cége, a Platinum Dunes égisze alatt.
A remake legelején egy rövid bejátszást láthatunk 1980-ból, amikor még nem Jason volt reflektorfényben, hanem az édesanyja, azaz újra átélhetjük az első film végét (és kapunk egy-két infómorzsát az ezt követő bő 80 percre vonatkozóan). Mintegy 30 évet ugorva az időben öt fiatal túrázni indul a Kristály-tóhoz, ám az esti táborozás vérfürdőbe torkollik, amikor is felbukkan az azóta felcseperedett Jason, s egy lány (Whitney) kivételével mindenkit megöl, az egyetlen túlélőt pedig elrabolja. Az események után pár héttel egy újabb ificsapatot ismerhetünk meg, akik (nem fogjátok elhinni) ugyancsak a Kristály-tóhoz utaznak, hogy egyikőjük szüleinek a hétvégi nyaralójában lazíthassanak, bulizhassanak. Útjuk során találkoznak Clay Millerrel, aki eltűnt húgát, vagyis Whitney-t próbája megtalálni. Természetesen a lányról senki nem tud semmit, még a helybéliek sem, ám az előbb megismert tinicsapatból az egyik csaj mégis Clay segítségére siet. Amíg azonban ők ketten Whitney-t keresik, s a tóparti házban a többiek buliznak, felbukkan Jason is, és, ahogy egy jó slasherben lenni szokott, elszabadul a pokol, és kedvenc hokimaszkos gyilkosunk kardélre (pardon, machete pengéjére) hányja az útjában állókat.
A 2009-es Péntek 13-nak a legnagyobb hibája talán abban keresendő, hogy maguk a készítők se igazán tudták eldönteni azt, hogy minek szánják ezt az epizódot a szérián belül. Ennek pedig az lett a következménye, hogy helyenként az az érzésünk, hogy ez egy remake, egy reboot és egy folytatás is egyszerre, de egyik sem igazán. Pedig, ha az alkotógárdára tekintünk, minden okunk megvolt azt feltételezni, hogy egy emlékezetes, valódi karakterrel bíró horrorfilmet kapunk, ugyanis Marcus Nispel rendező korábban a zsáner egy másik legendás darabjának a remake-jét dirigálta (ez volt a 2003-as A texasi láncfűrészes), míg a forgatókönyvért az a Damien Shannon és Mark Swift alkotta duó felelt, amely a Freddy vs. Jason szkriptjét is papírra vetette. Hiába azonban a horrorfilmes jártasság, a „hokimaszkos gyilkos” újabb mészárlása olyan lett, mint egy rosszul elkészített steak: véresnek véres ugyan, de irgalmatlanul sótlan.
Az, hogy az emberi karakterek egysíkúak, a legkisebb gond (többségük úgyis azért szerepel, hogy Jason kivégezze őket); bevett minden olyan klisét, ami egy slasherben előfordulhat: olyanokra gondolok, hogy azok a fiatalok, akik szeretkeznek (lányok esetében elég egy cicivillantás), szinte azonnal kipurcannak, vagy, hogy a főgonoszt semmi, de tényleg semmi nem állíthatja meg. Ezeket már megszoktuk, mondhatni a szubzsáner velejárói. Amiben újdonságot hozhatott volna ez a film, az az, hogy brutalitásban szintet lép, avagy, amikor kell, akkor ömlik a vér dögivel. Ebben összességében jól is teljesít, akad is pár emlékezetes gyilok, csak ezeknek az elosztásában nem találunk sok fantáziát: az első komolyabb mészárlás már a kezdő 15 percben megtörténik, utána egy jó félórás pauza (ó, elnézést, ezt az időt „karakter-és narratíva” építésre használták), majd egy-két apróbb kivégzés, aztán a záró 20-30 perc nonstop vérfürdő. Még azt mondhatjuk, hogy ezzel sem lenne komolyabb gond, de az már sokkal bosszantóbb, hogy az ilyen jelenetek zöme sötétben játszódik gyenge megvilágítással (ebből próbálja meg az emberfia kisilabizálni, hogy kit is öl meg konkrétan Jason), amihez ráadásként kézikamerás fényképezés is párosul, hogy még nehezebben lehessen nyomon követni az eseményeket.
Érdekes vonása még a filmnek, hogy Jason nemcsak a kedvenc „játékszerével”, vagyis a machetével teszi el láb alól azt, aki szembejön vele, hanem csapdákkal és más, eddig ritkán látott eszközzel szedi áldozatait. Azt mindenki maga döntse el, hogy ez számára karakteridegen vagy sem, azt viszont jó volt látni, hogy a főszereplő (az őt alakító Derek Mearsnek köszönhetően) még mindig maga a megtestesült fenyegetés és nyers erő. Hozzáteszem: a film elején látható medvecsapdával és elevenen elégetéssel operáló mészárlás igen emlékezetessé sikeredett. Jason mellett megemlíthetjük még Jared Padalackit abból a szempontból, hogy a többiekhez képest egy picivel árnyaltabb karaktert testesített meg (megint egy apró megjegyzés: a húgát elszántan kereső testvér, aki szembeszáll a film főgonoszával, talán önmagában nem tűnik egy túlzottan kreatív húzásnak, de a széria történetét elnézve mégis annak mondható).
Summa summarum: a 2009-es Péntek 13 nem lesz egy kiemelkedő darab a horrorfilm történetében, de még a saját franchise-án belül sem. Nem igazán találja a maga identitását, nem is akar túl sok újítást alkalmazni, sokkal inkább belesimul az átlag slasher kategóriába. Bár brutalitásban felveszi a versenyt a kortárs darabokkal, de ezt leszámítva nem fogjuk azzal vádolni, hogy maradandó élményt adott. Persze, ha slasher és/vagy Jason Vorhees rajongó vagy, akkor simán megér egy megnézést, csak csodát ne várj tőle!
Apró adalék: a filmből létezik egy 97 perces mozis, és egy 106 perces, úgynevezett „unrated” változat is, nekem utóbbihoz volt szerencsém, s ha több vért, illetve meztelenkedést akarsz látni, úgy érdemes a bővített verziót választani.
64 Péntek 13 (2009)
A helyiek úgy gondolják, hogy az átok még mindig ott lebeg a Crystal Lake felett. Egy vállalkozó kedvű pár azonban mit sem törődve a múlttal újra megnyitja a tábor kapuit. Az... több»
Szereplők: Jared Padalecki, Danielle Panabaker, Amanda Righetti, Ben Feldman, Aaron Yoo
