Ridley Scott egyik legjobb rendezése a 2015-ös Mentőexpedíció (The Martian), mely tudományos érdekességeivel, lenyűgöző látványvilágával (a Mars felszín élethű megjelenítésével), izgalmas akcióival és nem utolsósorban Matt Damon humorral teli alakításával valódi filmkülönlegesség. Én emiatt a film miatt tudtam csak megbocsátani Scottnak a Napóleont, mert a Mentőexpedíció valóban zseniális. Az ember még nem jutott el a Marsra, így a film egy fikció, ám tudományos szempontból mégis helytálló. Egy Marson rekedt asztronauta túlélését mutatja be, melyet a főhős, Mark Watney (Matt Damon) hihetetlen öniróniával és rengeteg humorral old meg. Persze akad bőven izgalomból és akcióból is, így a végeredmény egy nagyon szórakoztató sci-fi-akció-kaland-vígjáték, mely minden felsorolt műfajból ad a néző számára katarzisélményt. Én ahányszor csak megnéztem, mindig remekül szórakoztam Matt Damon szövegein, és tetszettek a NASA központban tevékenykedő karakterek is, főleg Jeff Daniels és Chiwetel Ejiofor alakításában. Az is jót tesz a filmnek, hogy a vége happy end, és főhősünk megmenekül. A Mentőexpedíció szerepel a TOP 10 kedvenceim között, így természetesen 5 csillagos filmnek tartom.