Rendkívül nehéz bármit is mondani a film végignézése után, amely még az elkészülte után harminc évvel is felkavaró, annak ellenére is, hogy ezekről a "tabutémákról" szerencsére egyre többet tudunk. az utolsó előtti pillanatban szólaltatta meg azokat az egykori fiatalokat, akik nyugati hadifogságban, még szinte gyerekként vészelték át a második világháború utolsó időszakát.
Lelkileg bizony nagyon fel kell készülnie annak, aki rászánja magát e dokumentumfilm megtekintésére, s szemmel láthatóan maguk a megnyilatkozók is évtizedeken át hurcolták magukkal az átélt traumákat. Sajnos talán éppen ezekről a lelki szenvedésekről tudunk a legkevesebbet; azt már nagyjából feldolgozták, hogy Magyarország anyagiakban, emberéletben stb. mekkora veszteségeket szenvedett a háború során, de arról sokáig és sokan hallgattak – legfeljebb családi körben esett néha szó a háborúról, a hadifogságról, még ritkábban a kényszermunkáról, a nemi erőszakról, a fosztogatásokról –, hogy mekkora lelki sebeket okozott a világégés úgy a katonai vagy leventeszolgálatot teljesítőkben, mint a családtagjaikban.
Az állandó létbizonytalanság, a hazatérés/hazavárás kínjai, a soha meg nem jövő apák, gyerekek, testvérek fölötti gyász mind-mind mentális és ebből fakadóan egészségügyi katasztrófát is eredményezett, amihez sok esetben még a kibeszéletlenség és kibeszélhetetlenség súlya is társult. A háború nem csak fizikailag pusztított el embereket, hanem lelkileg is; a túlélők is megszenvedték a traumákat, amit kitűnően dokumentál ezen alkotása is.
A filmben több, idősödő férfi háborús élményeit ismerhetjük meg, akik jórészt alig tizenévesen kerültek bele az emberiség történelmének talán legszörnyűbb eseményébe. Az elbeszélésekből megtudhatjuk, hogy habár ezek a gyerekek, kamaszok, fiatal felnőttek sokszor már nem is vehettek aktívan részt a harci cselekményekben, és alig várták a háború befejeződését, az életüknek egy még borzasztóbb időszaka következett. Noha a hadifogságból hazatérők közül az egykori nyugati hadifoglyok jóval kevesebb állami segélyre voltak jogosultak, mint a szovjet fogságba esett társaik (mondván: az előbbiek jobb körülmények között éltek "odakint"), ebből a dokumentumfilmből kiderül, hogy minden viszonylagos.
A megnyilatkozók a megaláztatás és a kínzás számtalan formájáról ejtenek szót az éhségtől az agyonlövésig, s habár a film vége felé többen is elismeréssel szólnak azokról a francia gazdákról, akikhez kirendelték őket munkára, valójában mind az amerikai, mind a francia hadifogság leírása azt mutatja, hogy amíg a szövetségesek a magyarokat a németekkel egy szinten kezelték, addig a foglyok helyzete nyugaton is eléggé reménytelen volt. Rengetegen haltak meg az éhségtől, vagy éppen azért, mert hirtelen sokat ettek, sokukat részeg vagy elborult agyú katonák lőtték agyon szórakozásból, de akadt olyan is, aki a kilátástalanság miatt megőrült.
Borzasztó részletek kerülnek napvilágra az egykori foglyok történeteiből, s látható, hogy hogyan válik állattá az ember, ha szélsőséges helyzetbe kerül. A foglyok gyakran rávetették magukat a közéjük dobott élelmiszerre, loptak is egymástól a túlélés érdekében, miközben a másik oldalon állók – civilek és katonák egyaránt – hol a foglyok értékeire utaztak, hol állatkerti állatokként tekintettek szerencsétlenekre, akikre bámulni lehet a kerítésen túlról, vagy akiknek be lehet lökni valami ennivalót. A háború okozta felfoghatatlan és felmérhetetlen szenvedéseket a győztesek is azokon akarták megtorolni, akiket éppen sikerült a kezük közé kaparintaniuk, és eközben ők maguk is gyakran kivetkőztek önmagukból, mialatt a foglyok gyakorlatilag a koncentrációs táborok lakóinak sorsát élhették át.
Megítélésem szerint maguk a szövetségesek is emberiség elleni bűnöket követtek el például a hadifoglyokkal való bánásmódjukkal, főleg, ha azt nézzük, hogy például a filmben megnyilatkozók is szinte csak kamaszok voltak a fogságuk idején. A mai nézőt is megérinti az, ahogyan a riportalanyok hol ironikus távolságtartással, hol rideg szenvtelenséggel, hol elérzékenyülve idézik fel a történéseket, és ahogyan sok esetben ugyanaz a személy is teljesen más pozíciót vesz fel az események elmesélése során, kizökkenve a valós vagy látszólagos higgadtságból. Kétségtelen, hogy ezek a fiatalok (is) olyan sebeket kaptak, amelyeket egy életen át voltak kénytelenek hurcolni, s éppen az ilyen dokumentumfilmek mutatják meg, hogy egy-egy ilyen traumatikus esemény hogyan tud évtizedeken át hatni úgy az egyes személyekre, mint az őket körülvevő környezetre.
e műve is szomorú mementója egy tragikus időszaknak, amely felfoghatatlan iszonyatot szabadított a világra, s amely valamilyen szinten mindenkit megnyomorított. Tönkretette a családokat, a férjet, fiút, testvért hazaváró otthoniakat, de azokat is, akiktől elvette a boldog fiatalság lehetőségét. Mindenki számára kötelezővé tenném e film megnézését, legfőképpen azok számára, akik a háborúskodással üzletelnek, talán bennük is megváltozna valami. A szavakban és képekben kifejezhetetlen borzalmak csupán azt mutatják, hogy mire lehet képes a magát a világ urának és a legintelligensebbnek tartó állatfaj, az ember.
