Egy drogbáró hitelesen megjelenítve

2021.12.02 07:55 Harper Olvasottság: 2393x

9

A napokban néztem újra a hírhedt kolumbiai drogbáró életét bemutató, 2017-es drámathrillert, és felidéződött bennem, hogy mennyire vártam akkoriban Fernando León de Aranoa és Javier Bardam közös produkcióját. Emlékszem, előtte átolvastam kicsit Escobar életrajzát, és később a moziban gyakran bólogattam egy-egy jelenetnél. A lényeg: inkább a sztori és a színészek, mint a rendezés és script miatt jó a film.

Nézzük előbb a színészeket. Látjuk Escobart egy drogcsempész szervezet élén, majd hatalma csúcsán és végül elhagyatva, menekülve. Javier Bardem - aki a forgatáskor a maga 48 évével még épp eljátszhatta a hatalma csúcsán (1989-ben) csak 40 éves és halálakor is pusztán 44 éves Escobart -, minden elkövet, hogy leutánozza El Patrón mozdulatai és stílusát. A nagy műpocak, az állandóan melankolikus (szinte álmos) beszéd és a lanyha mozgás mind megvan Bardemnél. Elismerés illeti a szeretőt, Virgina Vallejót alakító Penélope Cruzt is, akinek szinte a lényéből fakad a figura.

A gond a filmmel kapcsolatban nem is kettejükkel függ össze, a probléma a forgatókönyv és a rendezés. Nem tér ki a sztori Escobar felemelkedésére, alig mutatja be feleségét, családját és legfőképp: nem tekinthetünk bele embertelen módszereibe és vérengzéseibe, pedig épp ezek tették őt két kontinensen is rettegetté. Megkínoztatta az ellene fordulókat és a lefizetést elutasítókat is (ezüst vagy ólom, vagy ahogyan ő mondta: "plata o plomo", azaz megvesztegetés vagy golyó a fejbe).

Ugyancsak gond az arányok eltorzulása: a játékidő aránytalanul nagy része foglalkozik Escobar utolsó hónapjaival, magára maradásával, és kevés a hatalma csúcsával (az 1981 és 1991 közötti évekkel), amikor még azt a pofátlanságot is elkövette, hogy Washingtonban a Fehér Ház előtt fotózkodott, holott az USA szinte minden fegyveres testülete már rá vadászott. Nem ismerjük meg legendás embereit, alvezéreit, bérgyilkosait sem (mint a legendás, 250 embert likvidáló Jhon Jairo Velasquezt, alias Popeye -t). Hiányzik az elfogására szerveződő csapat alaposabb bemutatása is, főleg annak a két hősies amerikai ügynöknek a megnevezése, akiknek köszönhető Escobar halála. Ők Stephen Murphy és Javier Pena, DEA ügynökök. Szívósan dolgozva, évekig munkálkodva határolták be a menekülő Escobar búvóhelyét 1993 végén. Megérdemelték volna kicsit a figyelmet.

Összességében persze így is nagyon jó a film, Bardem és Penelopé Cruz elviszik a vállukon, de marad bennünk sok hiányérzet. Ma már elmondhatjuk: Pablo Escobar alakja a XX. század szerves része, mely bevonult a filmtörténelembe is. Amikor Escobar egész Amerika ura volt, 1989-ben, bemutatásra került hazánkban az első James Bond-film (A magányos ügynök, Timothy Daltonnal), mely a rendszerváltás első szellőjeként jöhetett be ide nyugatról. A Bond-film szinte egy az egyben Escobart idézi, a főgonosz bőrében (akit Franz Sanchez formál meg). Azóta többször megjelenítették a hírhedt drogbárót, és bizony Javier Bardem alakítása lett máig a legjobb. Értékelésem erős 80%, a rendezés és script problémái dacára.