Az újabb bőrlehúzás közeledtével úgy döntöttem, itt az ideje újranézni a Jurassic-univerzum eddigi darabjait, hogy kiderítsem, miként jutottunk el odáig, hogy újra dinócsapdába sétálnak az emberek – mert hát valamiért mindig visszamennek. De vajon tanultak valamit?
Mert az igazság az, hogy bár a nosztalgiavonat néha kicsit kisiklik, a Jurassic World első része például simán vállalható volt, látványos, hangulatos, és néha még működött is. És ki tudja – lehet, hogy az új rész is tartogat meglepetéseket. Főleg, mert látszik, hogy „nem spóroltak semmin”.
Szóval visszatekertem az időt (meg a VHS kazit), és megnéztem, hogyan sikerült Steven Spielbergnek elérnie, hogy az Indiana Jones-láz után hirtelen mindenki letegye az ostort, és inkább paleontológus akarjon lenni. Nézzük hát, hogyan indult az egész dinoszaurusz-mánia, amiből mára egy globális franchise nőtte ki magát!
A Jurassic Park nemcsak egy film, hanem egy korszak kezdete. Spielberg olyan látványvilágot és hangulatot pakolt össze 1993-ban, amit még most, bő harminc évvel később is irigyel a fél Hollywood. A CGI és animatronika kombinációja máig iskolapélda: a T-Rex esős jelenete konkrétan filmes etalon – feszültség, technika, rendezés tökéletes harmóniában.
Az első rész azért működik ennyire jól, mert nem felejti el, hogy a „dinoszauruszok” nem önmagukban a sztárjai a filmnek – az emberi arrogancia, a tudományos gőg és az istenkomplexus azok, amikre a történet igazán ráharap. A látvány mögött ott lapul a figyelmeztetés: csak mert képesek vagyunk valamire, még nem biztos, hogy szabad is.
Dr. Alan Grant (Sam Neill) és Ellie Sattler (Laura Dern) dinamikája intelligens és őszinte, nem a mai „kötelező romantikus szál” vonalat nyomja. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) pedig... hát ő konkrétan kaotikus ikon. Minden mondata idézhető, és igazából ő az első karakter a filmvilágban, aki kimondja: „Ez az egész rohadt nagy hülyeség, emberek.” És még a gyerekek is elviselhetők.
A film egyik legnagyobb erénye, hogy nem fél kérdéseket feltenni: tudomány és etika, ember és természet viszonya, a kontroll illúziója. Michael Crichton eredeti regényéből Spielberg kiszűrte a legfontosabb filozófiai réteget, és közérthetővé tette anélkül, hogy lebutította volna.
A Jurassic Park olyan film, amit még mindig jó nézni. Nem a nosztalgia miatt, hanem mert egyszerűen jól van megcsinálva. Spielberg a feszültségkeltés mestere, John Williams zenéje gyönyörű és ikonikus, a karakterek szerethetők, a dinók félelmetesek – és ami a legfontosabb: az egésznek van egy lélektani súlya.
Ez az a film, ami még nem franchise akar lenni, hanem élmény. Egy modern mese, amelynek a tanulságai sajnos a folytatásokkal együtt egyre inkább feledésbe merültek.
89 Jurassic Park (1993)
akció | kaland | katasztrófafilm | sci-fi | thriller
John Hammond, a vállalkozó kedvű, excentrikus milliárdos borostyánba zárt dinoszauruszvérből újraalkotja az őslényeket. Mindössze hónapokkal a tervezett megnyitás előtt... több»
Szereplők: Samuel L. Jackson, Jeff Goldblum, Richard Attenborough, Laura Dern, Sam Neill
