Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a cápából mint témából és főhősből már mindent kihoztak, amit lehetett. A zsáner klasszikusától kezdve (Spielberg fenevada) egészen a zs-kategóriás alkotásokig. Gyilkos cápák csaptak már a levegőből, úszkáltak már tavakban, ment a gyilok Malibun, és még a szellem- és homokcápa is vérengzést rendezett nem is egyszer „fantasztikus” alkotásokban. Hát ilyen körülmények között csoda, ha ritka kincsként tekintünk egy cápás filmre, ami nem teljesen komolytalan, s még jól is sikerült?
A zátony abszolút ebbe a kategóriába esik, sőt az elmúlt időszak egyik legjobban sikerült cápás filmjét tisztelhetjük benne. Ott volt egy évre rá a 47 méter mélyen, amit szintén szerettünk, de be kell vallani, az nem feltétlenül a cápák miatt működött annyira. Na, nem kell azért eget rengető katarzisokat várni A zátonytól sem, de a feszültségkeltés teljesen rendben van, főhősnőnket kellően szimpatikussá teszi, így akkor is drukkolsz neki, ha tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy pozitív lesz a végkifejlet. Nem is lehet ez másképp. Egy szinte egyszemélyes filmben, ha a végén alulmaradna a főhős a gonosz szörnnyel szemben, akkor lepődnénk csak meg igazán.
Persze van egy-két kötelező véráldozat, mert e nélkül nem lenne az igazi. S felmerülnek logikai bukfencek is azért szép számmal: ha a két helyi szörfös srác már annyira ismeri a strandot, hogy Nancy tőlük kérdezi meg, hogy mire kell odafigyelnie, akkor hogyan lehet az, hogy még soha nem találkoztak ezzel az óriási cápával? Na meg amúgy is, ugyan mekkora esély van arra a valóságban, hogy a cápák ilyen közel merészkednek a parthoz? De még, ha ez meg is magyarázható azzal, hogy egyes fajokra jellemző, hogy az egészen sekély vízbe úsznak (mondjuk azt kétlem, hogy egy ekkora példány is megtenné ezt), az szinte biztos, hogy egyik sem fog puszta passzióból vadászni, nekirontani egy bójának, s közelharcba keveredni egy emberrel. Akkor meg főleg nem valószínű, ha egy egész bálna-zsákmány áll rendelkezésére. S ezen a ponton rontja el az addig pozitív összképet a végső (teljesen irreális) küzdelem. Na meg a tipikus hollywoodi szirupos befejezés. Áhh, kár érte!
Amúgy is az egyik legnagyobb negatívuma a filmnek, hogy erőszakosan igyekszik beleszuszakolni a drámát a sztoriba, ami ezt egyáltalán nem igényelné. Kapunk egy kis ízelítőt Nancy bajos családi életéből, hogy milyen konfliktusai vannak az apjával, hogy miért függesztette fel tanulmányait az orvosi egyetemen, miután hosszas küzdelem után sem tudta megmenteni rákos édesanyját, de ezek az adalékok nem tesznek hozzá annyit a dologhoz, amiért érdemes lett volna megemlíteni. Bár tény, hogy az orvosi tanulmányok azért nem jönnek rosszul neki, amikor a tátongó sebét kell egy medállal összevarrnia. S ezen a ponton kell megjegyezni, hogy Blake Lively nemcsak a dögös csajszit hozza (igaz, a film néhol túlzottan épít a színésznő szépségére), hanem nagyon vagányan és vakmerően igyekszik kievickélni a bajból. Jól állt neki ez a szerep, szó se róla.
Minden kritika ellenére nekem azzal sem volt bajom, hogy nem használja ki jól a beszűkült játékteret. Bár Nancy alapvetően nincs nagyon messze a parttól, látja azt a kevés közeledő embert is, mégsem menekülhet ki. Menedéke először maga a bálna, majd A zátony sziklája, végül a bója. S két búvóhely között az út igazi halálos vállalás. Itt kell megjegyezni, Flavio Martínez Labiano zseniális operatőri munkát végzett, képei szemet gyönyörködtetően mutatják be a víz feletti és alatti világot is (pl. a medúzás jelenet). S az elmaradhatatlan mellékszereplő, aki társa lesz a főhősnek, ezúttal egy sérült sirály (aki az eredeti szöveg szerint a Steven nevet kapta, na vajon miért?) képében jelenik meg, aki ugyanolyan túlélője lesz az eseményeknek, mint Nancy. A madárka beépítése már csak azért is egy jó húzás volt a forgatókönyv részéről, mert így lehetőség teremtődött arra, hogy ne csak a fizikai megpróbáltatások kerüljenek előtérbe, hanem ennek az egész szituációnak a lelki oldala is (a kilátástalanság, a magány, s az ezekből fakadó reményvesztettség), arról nem is beszélve, hogy bár a főszereplőnk életveszéllyel néz szembe, az emberi oldala végig meg tud maradni (az orvosin szerzett kreditjeit még a sirály gyógyítására is fel tudta használni).
Összegezve: A zátony még, ha nem is lesz a huszonegyedik század Cápája, a 87 perces játékideje alatt képes egy érdekfeszítő túlélő dráma lenni, s néhol még feszült periódusai is akadnak. Csak a végső összecsapás bugyutaságát és a lezárás sziruposságát mellőzhették volna, mert azért kicsit/nem kicsit kár.
75 A zátony (2016)
A zátony című minimalista thrillerben egy gyászoló fiatal nő úszni indul az óceánban. Azonban a könnyed úszkálás rémálommá változik, mikor egy cápa tűnik fel a... több»
Szereplők: Blake Lively, Óscar Jaenada, Brett Cullen, Angelo Josue Lozano Corzo, Joseph Salas
