Kedvencnek lenni nem mindig pozitív

2019.04.09 03:41 Attila G. Olvasottság: 319x

0

Felemás, de inkább negatív érzésekkel vártam ezt a filmet. A moziban ülve, egy filmre várva már a film előzetese is kiverte nálam a biztosítékot. Érthetetlen kapkodás, irritáló, harsány női kacajok – pedig a szebbik nem nevetése, kacagása ideális esetben általában varázslatos szokott lenni –, s néhány szívet sokkoló dirr-durr puffogás jellemezte (érdekes módon a film neten látott előzetese már legfeljebb semleges hatással volt rám). Én eddig abban a hitben éltem, hogy az ilyen előzeteseknek az a funkciója, hogy felhívják az ember figyelmét a filmre, meghozzák a kedvét a film megnézéséhez, s nem az, hogy eltántorítsák tőle. Igaz, lehet, hogy így is elérte célját, és sokakat bevonzott a filmre a mozikba; csak nálam nem feltétlenül sikerült ezt elérnie. Bár az is igaz, hogy olykor a negatív reklám is reklám, sőt.

Még egy különös, személyes apropó elvileg/kis híján eltántorít a film megnézésétől. Bár ez a film és a hozzászólás tekintetében nyilván lényegtelen információ, mégsem tudok eltekinteni tőle. Egy este egy családtagommal bevásárolni indultunk egy szupermarketbe, mert a családtagomnak levásárolandó bónjai/kuponjai voltak az illető helyen. Felvetette, hogy siessünk, mert a szomszédos moziban ezt a filmet játszák egy késő esti időpontban (és balszerencsémre az általa megtekintett műsorújságban hibás időtartam volt feltüntetve, ezért ő úgy vélte, könnyedén hazajutunk a film után; csak sajnos nem ez volt a valóság). Nekem eleve negatív érzéseim voltak a film kapcsán, részben az előzetese miatt, így akkor nem sikerült rábeszélnie a mozira. Elindultunk hazafelé több csomaggal. Az egyiket – egy olyan hátizsákot, amelyhez rengeteg emlék fűzött – sikerült eveszíteni. Megfogadtam, hogy nem nézem meg a filmet. A rengeteg BAFTA, az Oscar-jelölés és -díj mégis kíváncsivá tett. Szerettem volna már moziban látni egy Emma Stone filmet, ezért úgy alakult, hogy egyszer egyedül hazafelé tartva egy olyan mozi mellett haladtam el, amiben épp ezt a filmet vetítették, és felhívtam a családtagomat, hogy jöjjön. Sajnos késlekedett, így lekéstük az első pár percét.

A filmmel kapcsolatos félelmeim sajnos többnyire beigazolódtak. Sokan a már-már undorító "erotikát" kifogásolták. Nekem ezzel nem feltétlenül volt problémám, illetve nem ezzel volt problémám; nem ez okozta a hidegrázásomat. Bár meg kell, hogy jegyezzem, a zárójelenete nálam is kiverte a biztosítékot. Hogy ez a jelenet mennyire tekinthető erotikusnak, az más kérdés; de visszautalt a film korábbi, sokakat megosztó jeleneteire. Az zavart például nagyon, hogy egy másik műsorújságban hosszabb időtartamot tüntettek fel, ezért vártam volna még valami történést. De nem, nem és nem. Azzal a zárójelenettel kellett beérnünk, hogy a film beteges "főhősnőjének" lábfejét masszírozzák. Bár az is igaz, hogy ez a zárójelenet szerintem kiválóan fémjelezte a filmet.

Az az egyik problémám a filmmel, hogy az általa megjelenített "történelmi mozzanatot" nem érzem annyira jelentősnek, hogy aköré érdemes legyen filmet formálni. S ezzel a kijelentéssel nyilván nem Anna királynő történelmi jelentőségét akarom megkérdőjelezni, már ha tényleg volt jelentősége. Sajnos egyelőre nincsenek információim róla, mert még nem néztem utána. Ettől még lehetett volna jelentősebb filmet készíteni, hiszen például A király beszéde is elnyerte a Legjobb filmnek járó Oscar-szobrocskát, ami kapcsán szerintem legalábbis szintén meg lehet kérdőjelezni, hogy mekkora jelentőségű történetet dolgozott fel. (Arról a filmről már leírtam a véleményem.) Na de A kedvencet valahogy akkor sem érzem akkora volumenű filmnek, hogy akár csak jelölést is érdemeljen az említett díjátadón, az említett kategóriában. Bár az a furcsa csoda történt, hogy eme hozzászólás írása közben, ahogy felidéződik bennem a film, kezdem a történetét némileg megszeretni. Nem hittem volna, hogy ez bármikor is megtörténik. Különös. Mondjuk, ez a film iránt hirtelen támadt "vonzalom" szerintem Rachel Weisznek, és még inkább Emma Stone-nak köszönhető. Kettejük kezdeti barátsága, majd későbbi rivalizálása, és természetesen még inkább az alakításuk adta a történet gerincét és a film esetleges szerethetőségét.

Egyszerűen nem tudom megérteni, hogyan lehet mellettük Anna királynőt és az Őt alakító Olivia Colmant főszereplőnek titulálni. Némiképp olyan volt, mint egy olykor-olykor feltűnő szellem, aki ráadásul nem egy Casper, bár az esetlensége talán némileg szerethetővé teszi. Ehhez a filmhez szerintem Emma Stone lélekjelenléte adta a bűbájt, és Rachel Weisz a szükséges ármányt. Családtagom filmmel kapcsolatos előzetes olvasmányai alapján megpróbálta elmagyarázni, Olivia Colman miért is kapta meg az Oscart. Colman állítólag hasonló betegségben szenved, mint annak idején Anna királynő, ezért nem is választhattak volna megfelelőbb személyt eme szerep hiteles megformálására. Na igen ám, de egy már-már túlságosan is "hazai pályán" megformált alakítás tényleg akkora nagy szám? Egy show-műsor – történetesen a Sztárban sztár – legutóbbi évadában, a szezonbeli favoritot és számomra kedves énekesnőt, Tolvai Renit azzal kritizálták, hogy minden, a külseje, és talán a hangja is hasonlít az általa megformált énekesnőére. Így történt ez akkor is, amikor például Tháliát formálta meg, szerintem varázslatosan. Akkor én ezt most nem értem. "Hazai pályán" történő alakítás egyik esetben Oscar-díjat, másik esetben kritikát ér? Jó, persze fel lehetne vetni azt is, hogy Olivia Colman talán több erőfeszítést tett, bár szerintem Tolvai Reninek is elég sokat kellett gyakorolnia a rutinja ellenére. Én ezzel nem is vitatkoznék, ha Olivia Colmané tényleg akkora jelentős szerep lett volna. Szerintem nem volt az. Persze kinek mi a jelentős...

Nyilván meg lehet említeni a film kapcsán akár a történeti hűségét, a jelmezek és a látvány korhűségét, ezek mind-mind tekinthetők pozitívumnak, ezt nem is vitatom. Viszont némileg felkerült nálam az i-re pont azt illetően, hogy az elvileg olyan pozitív tartalmú szó, mint a "kedvenc" miért nem bizonyul mindig pozitívnak. Tekintsünk csak a filmre, és a mi Anna királynőnkre! A film is igazolja, hogy kedvencnek lenni nem mindig életbiztosítás, hisz könnyen lehetnek olyan személyek, akik a pozíciónkra pályáznak, és talán könnyedén meg is szerzik. Így felmerülhet bennünk a kérdés, mi mennyire is voltunk kedvencek. S ha esetleg valakinek több kedvence is lehet, ez A kedvencség elvileg – de nem feltétlen gyakorlatilag – jelentőségét is veszítheti, az illető kedvencek szemszögéből pedig tényleg lehetnek ugyanolyan fontosak.

Nekem például – bár nem feltétlenül rossz szándékkal – felhánytorgatták, hogy egyik kedvenc kézilabda csapatomban (amúgy 2 van) több játékost is kedvencemnek tituláltam. Jogos. Azóta igyekszem csínján bánni az ilyesmivel. Nade ettől függetlenül az illető csapatban az egyik személy mindenkinél kedvesebbé vált számomra az évek folyamán, s szerintem bátran kijelenthetem, hogy mindig az is marad. Az már más kérdés, hogy ez jelent-e számára bármit, bármi pozitívumot, hisz csak egy közönséges mezei szurkoló vagyok, s nem egy szaktekintély; bár "ugyanolyan" hús-vér ember vagyok, mint az illető kedves személy, vagy az illető szaktekintélyek. Mindenképp legnagyobb vágyaim közé tartozik – bár valószínűleg sosem leszek akkora jelentőségű személy, mint Anna királynő, vagy az említett szaktekintélyek –, hogy egyszer olyan fontos személy legyek, akinek a kegyeiért versengenek; mert egyszerűen van abban valami lélekemelő. Szerintem én lennék annyira gonosz, mint Anna királynő, vagy olykor az említett szaktekintélyek, hogy például visszaéljek ezzel. Viszont kedvencet választani emberek közül szerintem nem szerencsés. Kedvenc játék, kedvenc könyv, kedvenc film, kedvenc étel, kedvenc állat, kedvenc hely, és még nyilván hosszasan folytathatnánk a sort... Ezek mind-mind kétségtelenül pozitív dolgok. S mégis ebben a titulálásban érzek egy pici gyerekességet. Az más kérdés, hogy tényleg van-e benne.

Az a különös, hogy eleinte zéró csillagot akartam adni a filmre. Nade Rachel Weisz, és még inkább Emma Stone miatt valamennyire pozitív emlékű marad számomra. Viszont méltatlannak érzem, hogy bármelyik filmjükre egyetlen csillagot adjak, bár elvileg előfordulhat. S leginkább az említett személyek a hozzászólás írása közben kis túlzással szinte már szerethetővé tették számomra a filmet, a történetét. így az adni tervezett zéró csillag szépen lassan felkúszott 3 csillagra. Hát már ez is – legalábbis az én szemszögemből – szinte egyedülállóvá teszi ezt a filmet.