2018.12.03 22:28 indingo Olvasottság: 1069x
1

Az otthon nem egy hely, hanem egy érzés

Az előzetes mindenek előtt egy különleges humorba bújtatott sorozat gyilkosos történet látszatát keltette. A film főszerepében Matt Dillon látható. Játékára nem lehet panasz. Mimikája mesteri, helyenként valóban vérfagyasztó. A film öt történetet mesélt el, mindegyiknek egy vagy több gyilkossággal a középpontjában. A történetek különbözőek mégis hasonlóak. Mindegyikben megegyezik, hogy az emberi butaság teret nyer magának. Végig rendőrnek hazudja magát emberünk, majd beismeri, hogy nem is az, ezért be sem akarja engedni őt asszony, de amint kiderül, hogy meg tudja növelni a nyugdíját márt tárt karokkal várja őt.

Uma Thurman karaktere annyira idegesítő volt, hogy valóban azért kiáltott, hogy gyilkolj már meg. Voltak benne elképesztően abszurd megoldások. A pali apró tartója gyomorforgató volt, de valahol vicces is. Humora sem a szokásos. Amit hiányoltam, hogy miért is lett emberünk olyan, amilyen. A gyerekkorból csak egy szösszenetet kaptunk. A hossza sem szokványos, bár hamar eltelt az a bő 2,5 óra. Néhol olyan érzése volt az embernek, hogy egy természetfilmet néz, ahol bevezetnek minket a borkészítés művészetébe, másutt egy művészettörténeti tárlat tárult a szemünk elé, egy kis Vénusz születésével és Gustav Klimt Csókjával. Bizonyos jeleneteket sokszor is megmutattak nekünk, már-már zavarba ejtően sokszor.

Az otthon nem egy hely, hanem egy érzés

Szokatlan megoldás volt, hogy egyetlen dal van a filmben, azt azonban százszor felhangzik. A vallási vonal előtérbe helyezése már a legelejétől sejthető volt, továbbá az is, hogy az ötödik fejezet a főszereplőről fog szólni. Nagyon retro hangulatot keltett az adott fejezethez tartozó kifejezések papírlapon való előrevetítése. Összességében azt lehet elmondani a filmről, hogy nem egy hétköznapi alkotás. Hétköznapi témához nyúl, de olyan elemeket használ ami kiemeli őt az átlagos filmek sorából. Valaki csodálni fogja, másnál kiveri a biztosítékot.

dráma | horror | krimi

A megosztó, ám sokszor kritikailag is elismert filmjeiről híres botrányrendező, Lars Von Trier filmjében egy kiemelkedő intelligenciájú férfi sorozatgyilkossá válásának... több»

1