Ha Perczel Zita neve szóba kerül, sokaknak talán azonnal eszébe jut a Meseautó, néhány embernek esetleg még a Lovagias ügy vagy a Budai cukrászda. Ennél többet azonban feltehetően csak viszonylag kevesen tudnak az életéről, s voltaképpen a 30-as évek elején Magyarországon is úgy lett sztár, hogy csupán néhány filmben játszott. És habár élete vége felé újra szerepelt itthon is, és készült vele néhány riportfilm, mégis jórészt "ismeretlen" maradt a személyisége, és leginkább a 30-as évekhez kötjük a nevét.
Ebből a szempontból érdekes és értékes a film alkotóinak azon törekvése, hogy megmutassák Perczel Zita életének eddig majdnemhogy homályba veszett szakaszait. Lélektani portrét is kapunk a művésznőről, akinek a színjátszás jelentette az életet, és akinek a karrierje többször is majdnem zátonyra futott, de mindig sikerült talpra állnia. Becsülendő, hogy sosem felejtette el a hazáját, az anyanyelvét, ugyanakkor részemről szomorúnak tartom, hogy a leszármazottai semmit sem tudnak magyarul, még a gyerekei sem, holott azért az első nemzedék még vegyes házasságok esetén is rendszerint beszéli valamelyest mindkét szülő nyelvét.
A 30-as évek második felétől jöttek számára a megpróbáltatások: a színészetről való átmeneti lemondás, a külföldi közönség körében a viszonylagos ismeretlenség, a "hontalanság", s ezzel együtt feltehetően az önkép bizonyos fokú megváltozása is. Kénytelen volt hozzászokni a "hétköznapi" emberi léthez, miközben a magánéletében is több kudarc érte, az egyik élettársa öngyilkos lett. (Vajon miért? Erre sem kapunk választ a történetből. Aminthogy a szüleivel való viszonyát is csak szőrmentén érinti a film, pedig az ő kitelepítésük és kivándorlásuk megismertetése sem lett volna minden érdek nélkül való.)
Noha mind a lányai, mind ő maga kendőzetlen őszinteséggel beszéltek a problémákról, a magam részéről kissé összecsapottnak éreztem a nehéz évek krónikáját, pedig véleményem szerint éppen az lehetett az egyik legérdekesebb időszak Perczel életében. Ünnepelt dívából kvázi munkanélkülivé és "átlagos" háziasszonnyá válni minden bizonnyal nem lehetett egyszerű feladat.
A művésznőt azonban olyan emberként láthatjuk ebben a filmben, aki az anyagi nehézségek, a viszonylagos elfeledettség és a válások ellenére is maga köré tudta gyűjteni korának sok művészét, nyitott volt a modern korra (érdekelték például a 60-as évek diákmozgalmai), közvetlen módon tudott viselkedni az egyszerű emberekkel is, mintát tudott adni a gyerekeinek, az unokájának, és egy idő után ismét meg tudta találni a helyét a színművészetben. Nem mellesleg pedig a 80-as évek elejétől Magyarországon is egyre aktívabb lett, de a film érzésem szerint itt is kicsit hiányosra sikerült, mert amennyire én tudom, elég nehezen jutott vízumhoz, a történetnek ezt a részét is érdemes lett volna kifejteni.
Itthon is újra karriert tudott csinálni, noha talán nem annyira a mozifilmekben, mint a színházban és a televízióban. Élete végére azonban megroppant asszony lett, jóllehet, még nem volt nagyon idős. Az átélt traumák és a szenvedélyes dohányzás nyomot hagytak rajta: az utolsó felvételeiről már egy rettenetesen megráncosodott nő szól a nézőkhöz, magam is emlékszem tinikoromból a Kisvárosnak arra az epizódjára, amelyben ő is szerepelt, ott már kimondottan ráncos volt. Mindössze 75-76 évesen... A fiatalkori kisugárzása ugyan megmaradt, ahogyan valamennyi az egykori szépségéből is, de szerintem idősebbnek tűnt a koránál.
A film egyik erénye az, hogy egyaránt szól a sikerekről és a kudarcokról, a művészről és a hétköznapi emberről, s legalább a legközelebbi családtagjait sikerült az alkotóknak kamera elé ültetniük. Azonban a mű talán egyharmadát a már korábban felvett interjúk teszik ki, illetve viszonylag sok archív televíziós és színházi felvételt is bemutatnak, ami egyrészt kétségtelenül értékes a hivatkozások miatt, másrészt viszont, mintha kevés önállóságról és fantáziáról tenne tanúbizonyságot, bennem ez az "összeollózottság" érzését kelti. Ez már csak azért is érdekes, mert a Magyar Média Mecenatúra honlapján található adatok szerint tízmillió forintos támogatást kaptak az alkotók az államtól. Nyilván sok volt a járulékos költség, de több kisebb-nagyobb részletnek viszonylag kevés pénzből is utána lehetett volna járni, s számomra helyenként eléggé felszínesnek tűnt ez a film.
Bevallom, bennem némi hiányérzet maradt a produkció megtekintése után, szerintem igazából nem lett kiemelkedő teljesítmény, de a készítők legalább vették a fáradságot, és Perczel Zita sorsának kevéssé ismert epizódjait is megmutatták. Nem volt rossz, de talán kissé elmélyültebb munkát, alaposabb környezet- és jellemrajzot kívánt volna meg mind a történet, mind pedig a művésznő személyisége.
